Nemzetközi kultúra

2021.12.08. 11:05

Eladhatják Franciaország 60 milliárd forintot érő nemzeti kincsét

Rembrandt Zászlóvivő című festménye a Rothschild család tagjainak tulajdonában van, eddig exporttilalom vonatkozott rá.

Piacra kerülhet egy 165 millió eurót, vagyis 60 milliárd forintot érő, Franciaországban nemzeti kincsnek minősített Rembrandt-festmény, mert a francia állam lemondott elővásárlási jogáról.

A holland festő Zászlóvivő című festménye a Rothschild család tagjainak tulajdonában van, akik 2019-ben kértek kiviteli engedélyt a képre, hogy szabadon értékesíthessék azt, ám a kulturális minisztérium akkor megtagadta az engedélyt.

Rembrandt 1636-ban, 30 évesen festette a képet.

A francia törvények lehetővé teszik a francia államnak, hogy bizonyos nagy értékű műalkotásokat megvásároljon a nemzeti gyűjtemények számára, és ennek érdekében 30 hónapra nemzeti kinccsé nyilvánítsa azokat, megakadályozva kivitelüket az országból. A kulturális minisztérium kedden oldotta fel a Zászlóvivő exporttilalmát.

A francia állam 2016-ban a párizsi Louvre számára, az amszterdami Rijksmuseummal közösen 80-80 millió euróért vásárolt meg két több mint 130 évig magántulajdonban lévő Rembrandt-festményt, egy amszterdami kereskedő, Marten Soolmans és felesége, Oopjen Coppit kettős portréját.

Ez volt a legmagasabb összeg, amelyet a francia állam valaha is fizetett festményért.

A kettős portrét, amelyet ugyancsak a Rothschild család adott el, felváltva állítják ki a párizsi és az amszterdami múzeumban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!