Nemzetközi Állásbörze 2016 – „A munka élménye”

Akt.:
Cvonline.hu
Cvonline.hu
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Milyen a jó munkahely?  Ahol értelmes és hasznos dolgokat lehet csinálni? Ahova érdemes kapcsolódni? Ami jól mutat az önéletrajzban? Amivel jól lehet fejlődni nyelvtudásban, szakmai és nem utolsó sorban anyagi téren is?

2016-ra a munkaerőpiaci igényekben változás látható mind munkavállalói, mind munkáltatói oldalról. A toborzás-kiválasztás már nem egy egyirányú folyamat többé, ahol a vállalat feltölti az álláshirdetést, és jelentkezik, aki jelentkezik rá.  Hiszen így egyáltalán nem biztos, hogy eljön az állásinterjúra az, akit valóban keresnek.

A jelöltek a majdani munkahelyükkel kapcsolatban az „élményt” helyezik egyre inkább előtérbe a többi szemponttal szemben, a munkáltatók pedig azt várják el, hogy a dolgozóik azonosulni tudjanak a munkahelyi kultúrával, a cég piaci és belső üzenetével, vagyis jól és hatékonyan lehessen velük együtt dolgozni.

Éppen a fentiek miatt a személyes találkozás szerepe a munkáltató és a munkavállaló között jóval hangsúlyosabbnak látszik, mint valaha. De hogyan is valósítható ez meg, ha külföldi munkavállalásról van szó?

euwork_540x113

Az Euwork szervezésében immár 3. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Állásbörze, amely remek lehetőséget kínál arra, hogy az érdeklődők 7 ország, több mint 70 állásajánlata közül válasszák ki a számukra legmegfelelőbbet.

A Hotel Gellértben, 2016.04.16-án kiállítók nemcsak pályakezdőknek, hanem több éves tapasztalattal rendelkezőknek is kínálnak munkalehetőséget, lesznek, akik helyben interjút is tartanak (természetesen idegen nyelven), így akár szóbeli állásajánlatot is kaphatnak egyből a sikeresek.

Ezen felül érdekes és hasznos programok is várják a látogatókat: pl. előadások az aktualitásokról és változásokról az EU egyes országaiban való munkavállalást illetően, valamint karrierépítést támogató tanácsadás (állásinterjúval és önéletrajzírással kapcsolatban, nyelvi szintfelmérő).  Beszámolót és beszélgetést hallhatnak továbbá külföldi munkatapasztalattal rendelkező, akár jelenleg is külföldön dolgozó magyarok tapasztalatairól és élményeiről is.

Az ingyenes rendezvényről bővebb információkat az esemény honlapján lehet olvasni:  http://www.kulfoldiallasborze.hu/ , illetve itt lehet regisztrálni is. A regisztráció nem kötelező, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Cvonline.hu



Sporthírek






hirdetés