Nemzeti Pedagógus Kar elnöke: “Hálám a Hermannak!”

Akt.:
Horváth Péter beszélgetni, tájékozódni érkezett Miskolcra
Horváth Péter beszélgetni, tájékozódni érkezett Miskolcra - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke csütörtökön Miskolcon járt, és a hermanos tanárokkal beszélgetett.

A Herman Ottó Gimnázium tantestületével találkozott csütörtökön Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke. A téma a nagy vihart kavart nyílt levél volt, melyet a hermanos tanárok írtak, és január 5-én nyilvánosságra hoztak. Azóta 184 iskola, szervezet és csoport csatlakozott a levélhez, valamint több mint 16 ezer 700 magánszemély. Horváth Péter jelezte, bár a nyílt levél nem minden pontjával ért egyet, de sok olyan problémáról írt a tantestület, melyek az ország minden iskoláját érintik. Többek között a Klik „gyalázatosan rossz” működése, a pedagógus-életpályamodell visszás elemei, a minősítések körüli ellentmondások, valamint a kerettanterv problémái. Az elnök háláját és tiszteletét fejezte ki a gimnázium tantestületének bátorsága miatt.

ÉM-HE


egyeztetes-11-aj


Amihez nem kell pénz

Horváth Péter elmondta: tapasztalatai szerint olyan kérdésekben lehet eredményt elérni, melyekhez nem kell pénz. Bár azt érthetetlennek tartja, hogy a pedagógusok munkaidő-nyilvántartását miért nem vették ki a rendeletből, hiszen ehhez sem kellene pénz, és elég lenne, ha az igazgató igazolná, hogy az illető pedagógus elvégezte a feladatait.

– Hálás vagyok a Herman tantestületének. Levelükkel olyan hangulatpetárdát robbantottak, amivel elérték, hogy az oktatás irányítói figyeljenek a közoktatás gondjaira – mondta.


Kapcsolódó cikkek:

Ki tudott az oktatás bajairól, ha a felelős államtitkár nem?

Miskolc, Budapest – A Herman Ottó Gimnázium nyílt levele már december elején a köznevelési államtitkárságon lehetett.

„A kormány az oktatásügyet másodlagos témaként kezeli”

Budapest, Miskolc – Vajon mire elég a Herman gimnázium nyílt levele és az azt követő országos összefogás?

Azt kérem a Fogtündértől: Anya ne írjon több portfóliót

Miskolc – Marci szülei pedagógusok, ő viszont már biztos nem szeretne az lenni. Pál feleségének hajnalban kell kelnie dolgozatokat javítani, mert a napja elmegy a felesleges adminisztrációval. Emília pedig már szorongáscsökkentővel jár be az iskolába tanítani. Több mint tízezren írták alá az oktatáspolitikai változtatások ellen tiltakozó petíciót. A legdrámaibb hozzászólások közül szemezgettünk. Az Abcúg cikke.

Pilz Olivér: “Hagyjanak minket végre tanítani, ne adminisztrálnunk kelljen helyette!”

Miskolc – Pilz Olivér szerint két frusztrált fél van a jelenlegi iskolákban: a tanár és a diák. Interjú: Pilz Olivérrel, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnökével.

Megtörték a hallgatás csendjét a miskolci gimnáziumok

Miskolc – Hamarosan megalakul a Miskolci Tankerület Közalkalmazotti Tanácsának Szövetsége.

Ebben a rendszerben többet bakizik a tanár

Miskolc – Nyűgös, ideges tanárokkal, alacsony színvonalú tanórákkal és pszichés nehézségekkel szenvedik meg a diákok, hogy papírmunkát és szakfelügyelőket sóztak a tanáraikra. Ezért sürgeti nyílt levélben az oktatási rendszer változását a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete, amelyhez keddig több mint kétezren csatlakoztak.

Válaszol a Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levelére a Nemzeti Pedagógus Kar

Miskolc – A Nemzeti Pedagógus Kar válaszlevélben reagált a Herman Ottó Gimnázium tantestülete által megfogalmazott nyílt levélre, melyet szerdán tettünk közzé portálunkon. A NPK egyetért azzal, hogy a magyar köznevelés súlyos problémákkal küzd, és közös beszélgetésre invitálja a gimnázium tantestületét.

Nyílt levél a Herman Ottó Gimnáziumból

Miskolc – Kedden egy, a Herman Ottó Gimnázium tantestülete által megfogalmazott nyílt levél érkezett szerkesztőségünkbe. Úgy fogalmaznak: hiába juttatták el észrevételeiket az oktatás irányítóihoz, semmiféle választ nem kaptak.