Nemzetek Ligája: Akár még ki is eshetünk a C-ligából

Lehet, hogy sokkal többet vesztettek Gulácsiék két pontnál
Lehet, hogy sokkal többet vesztettek Gulácsiék két pontnál - © Fotó: MTI
Budapest – A magyar válogatott hétfői döntetlenje kínos helyzetet idézhet elő.

Nemzetek Ligája C-divíziójának 2. csoportjában a hétfői meccsek (Észtország–Magyarország 3–3, Finnország–Görögország 2–0) után a finnek a továbbjutás kapujához értek, mi pedig már biztosan nem lehetünk csoportelsők, ellenben még kieshetünk a C-ligából – figyelmeztet rá az nso.hu.

Szinte már csoportelsők

Amíg a 4. forduló előtt még arra is volt esély a csoportunkban, hogy hármas holtverseny alakul ki a sorozat végére az élen, addig most a négy meccsből négyet nyerő Finnország egyetlen pontra van a csoport megnyerésétől, miközben Magyarország az észtországi döntetlen után már a legjobb esetben is csak a 2. helyen végezhet. A mieink novemberben előbb az észteket, majd a finneket fogadják, utóbbiak a budapesti mérkőzés előtt Görögországba is utaznak.

Ha a finnek a hátralévő két csoportmeccsükön (a görögök és a mieink elleni két idegenbeli találkozójukon) legalább egy pontot szereznek, akkor a csoport első helyén zárnak.

Görögország már csak abban az esetben nyerheti meg a csoportot, ha a finnek mind a két meccsüket elveszítik, a görögök mind a két mérkőzésüket megnyerik és Athénban legalább három góllal legyőzik a finneket. Adott esetben még a 2–0-s siker is jó lehet a görögöknek, ez esetben a jobb gólkülönbség döntene az összes mérkőzést figyelembe véve. Ebben most még a finnek sokkal jobbak, ők plusz öttel, a görögök mínusz eggyel állnak. Magyarország a legjobb esetben is már csak a 2. helyen végezhet a C-divízióban, és abban az esetben még reménykedhetnénk abban, hogy az Eb-selejtezők után – ha nem jutottunk ki az Európa-bajnokságra – odakerülhetünk valamelyik ligában az egyik rájátszást érő helyre, ha a csoportelsők között lesznek olyan válogatottak, amelyek a selejtezőkön keresztül kivívják az Eb-szereplést.

A mieinknek a 2. helyhez arra lenne szükségük, hogy a hátralévő két fordulóban legalább három ponttal többet szerezzenek a görögöknél. Ha csak két ponttal gyűjtünk többet, mint a görög együttes, akkor pont­egyenlőség lesz a magyar és a görög válogatott között, s az egymás elleni eredmények döntenek. Ebben az esetben a görögök (mivel otthon 1–0-ra megvertek minket, míg Budapesten 2–1-re kaptak ki tőlünk) a Groupama Arénában szerzett góljuk miatt előttünk végeznek.

Reálisan nézve Gulácsi Péteréknek a 3. hely megszerzésére van a legnagyobb esélyük, miután most is a harmadik helyen állnak, és a biztos 3. helyhez két pontra lenne szükség itthon az észtek és a finnek ellen. Igen ám, de ezzel a pozícióval még ki is lehet esni a C-ligából!

A C-ligában ugyanis egy darab háromcsapatos és három darab négycsapatos csoport van. A 4. helyen végző három válogatott automatikusan kiesik a ligából, míg a négy 3. helyezett csapat pontjait összevetik, de ebbe az összevetésbe csak az 1–2. helyezettek elleni eredmények számítanak bele.

HBN