Nemsokára újra dolgozik Irak elnöke

Irak elnöke csütörtökön az iraki állami televízióban élőben közvetített nyilatkozatában bejelentette, hogy nemsokára újból munkába áll. Dzsalal Talabanit múlt hét vasárnap szállították kórházba. Az elnök hivatalának hétfőn kiadott közleménye szerint kimerültség és kiszáradás okozta az elnök rosszullétét.

“Ez egy igazi mosoly, nem erőltetett”, mondta Talabani elnök, amikor az iraki televízió élő adásában bejelentette, hogy nemsokára újból munkába áll. Az elnök közölte az iraki néppel, hogy a “rémhírekkel ellentétben” jó az egészségi állapota.

A elnök személyes orvosa az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy Talabani lábadozik, és csütörtök reggel már sétált is. Az orvos szerint nem hetek, hanem már napok múlva el is hagyhatja a kórházat a “tökéletes állapotban” lévő elnök.








hirdet�s