Nemi erőszak Miskolcon – Díjkitűzés visszavonása

Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a 05010/7500/2014. bűnügyi szám alatt folytatott eljárásban visszavonta a Miskolcon történt szexuális erőszakkal kapcsolatos díjkitűzését.

A rendelkezésre álló adatok szerint Miskolcon, a Bársony János út 1. szám alatt 2014. november 15-én 18 óra és 18 óra 30 perc között az elkövető egy fiatal nőt annak akarata ellenére magával vonszolt egy bokorba, majd ott szexuális erőszakot követett el vele szemben.

Az ügyben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Rendőrfőkapitánya 2014. november 28-án 1.000.000,- forint, azaz egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

A rendőrség a gyanúsított személyazonosságát 2014. december 1-jén megállapította, az ügyben kitűzött nyomravezetői díj további fenntartása nem indokolt, így azt a megyei rendőrfőkapitány visszavonta.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság – 








hirdet�s