Helyi közélet

2016.11.26. 21:17

Miskolcon beindult a Szeretet Sütigyár

Miskolc - Az első szeretetsütiket a Miskolci Polgármesteri Hivatal dolgozói készítették.

Miskolc - Az első szeretetsütiket a Miskolci Polgármesteri Hivatal dolgozói készítették.

Az adventi, ünnepváró időszakban az egymáson segítés is jobban előjön az emberekből. A Vöröskereszt éppen ezért indította el a Szeretet Sütigyár elnevezésű akcióját, amelyhez szerkesztőségünk kollektívája is csatlakozik.

Grubert Roland megyei igazgató a sütigyár beindulása alkalmából a helyszínen, a miskolci Centrum Áruház előtt mondta el, hogy az ott elhelyezett faházban tegnap óta egészen december 23-ig egymást váltják a munkahelyi és baráti közösségek, Vöröskeresztes együttműködők, önkéntesek, akik mézeskalács süteményeket, illetve figurákat sütnek.

A sütemények – annak rendje és módja szerint – dobozokba kerülnek majd, és a Vöröskereszt aktivistái ajándékként szétosztják a rászorulók között. Az igazgató megemlítette, hogy – természetesen – idén is volt tartós élelmiszergyűjtés, aminek köszönhetően 3500 rászoruló családnak tudnak segíteni az ünnepek nyugodtabbá tételében.

Sültek a sütik

A sütigyár indulásakor elsőként a Miskolci Polgármesteri Hivatal munkatársainak csapata vette birtokba a házikót. Készültek a tetszetősebbnél tetszetősebb mézeskalács figurák és megteltek az első ajándékcsomagok is.

– És ez így fog menni egészen december 23-ig – fűzte hozzá Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere, aki elkísérte a hivatal csapatát az önkéntes munkára. – Nagyon büszke vagyok munkatársaimra, akik munkaidejük letöltése után fáradságot nem kímélve beálltak a sütigyárba. Ők a hétköznapokon például adóügyeket intéznek, most meg csodás mézeskalácsok kerülnek ki a kezük közül.

- ÉM-SZB -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában