Németh: Elzálogosított jövő Csepelen

Négy év alatt 7,3 milliárd forinttal csökkent Csepel vagyona, a következő képviselő-testület pedig csak nagyon minimálisan tudja majd megoldani a működés és a fejlesztések finanszírozását – mondta el a Független Hírügynökségnek Németh Szilárd, a Fidesz XXI. kerületi polgármester-jelöltje a könyvvizsgálói jelentésre hivatkozva. Hozzátette: a jelenlegi vezetés teljesen ellehetetlenítette az önkormányzatot. Az önkormányzati választások után vizsgálóbizottság fogja kivizsgálni a kétes eseteket – erről egyébként csütörtökön döntött a képviselőtestület.

A 2005-ös bázisévhez képest 2009-re 7,3 milliárd forinttal csökkent Csepel vagyona, ez 2010 végére elérheti a 9 milliárd forintot – derül ki Tóth Mihály polgármester ciklus végi beszámolójából, amelyet az államháztartási törvényben meghatározottak szerint nyilvánosságra hozott. Németh Szilárd, a Fidesz polgármester-jelöltje arról számolt be: a pénzügyi jelentést a könyvvizsgáló is áttekintette, és megállapította, hogy folyó fizetési mérlegben idén január és augusztus között 3,8 milliárd forintos deficit volt, ami a választások után 4,2-re nő.

A könyvvizsgáló azt is megállapította: a következő években a képviselőtestület döntési kompetenciája jelentősen szűkül, vagyis a működésre és a fejlesztésre szánt forrás csak minimális lehet – magyarázta Németh Szilárd. Hozzátette: a jelentés azt is kimondja, hogy csak úgy marad talpon a kerület, ha új források után néz, vagyis például a kerület északi területen lévő teleküzletből befolyt 12 milliárd forintból sincs már semmi. A fejlesztések után egyébként 3,1 milliárd forintos adósság marad a következő vezetésre.

A kétes ügyek felderítésére vizsgálóbizottságot állított fel a képviselőtestület, amely vizsgálatra kötelezi a következő testületet. Németh Szilárd emellett munkajogi és büntetőjogi felelősségrevonást is indokoltnak tart.








hirdet�s