Nem vezetik be az elvárt adót

A kormány nem vezeti be az elvárt adót, és semmilyen más új adót nem vet ki – jelentette be kedden délután Kóka János gazdasági miniszter a Versenyképességi Tanács ülése után. A gazdasági és közlekedési miniszter szavaiból kiderült, hogy az elvárt adó elvetéséről hétfőn este állapodtak meg a miniszterelnökkel, a pénzügyminiszterrel és a két koalíciós párt frakcióvezetőivel.

A döntés értelmében az APEH feladata lesz, hogy az adóbevallásokból, és a rendelkezésére álló egyéb adatok alapján szűrje ki azokat a cégeket, amelyek veszteséget vagy nagyon alacsony nyereséget kimutatva nem vagy alig fizetnek társasági adót.

Az éjszaka kidolgozott megoldást még a szerdai kormányülésen is jóvá kell hagyni, de Kóka János bízik abban, hogy ez már csak formalitás. A tervezetet a tucatnyi gazdasági érdekképviselet és kamara küldötteiből álló Versenyképességi Tanács is támogatja. Kóka szavaiból kiderült, hogy a döntéssel egyetért Veres János pénzügyminiszter is, aki még hétfőn is kiállt az elvárt adó bevezetése mellett.

A gazdasági miniszter közölte: az ilyen formában megcsonkított adótörvényben benne marad az a küszöb, amely aszerint különbözteti meg a vállalkozásokat, hogy adóalapjuk eléri-e árbevételük két százalékát. Az APEH kötelessége lesz, hogy kiszűrje, és külön adatszolgáltatásra szólítsa fel azon vállalkozásokat, amelyek adóalapja nem éri el az árbevételük két százalékát. Az érintett cégek így bizonyíthatják majd, hogy tényleg nagyon alacsony nyereségük vagy éppenséggel veszteséges a gazdálkodásuk.

Vagyis mégsem fordul meg automatikusan a bizonyítási teher, és a döntés értelmében az eddig tervezett – ötven pontból álló – igen részletes kérdőívet is elveti a kormány. Kóka János közölte, hogy az érintett cégekre nem róhat adminisztrációs többletterhet az adatszolgáltatás.

Az elvárt adó miatt kieső idei 60 milliárd forint bevétel felét a költségvetés általános tartalékából pótolják, a másik 30 milliárd forrása pedig a konvergenciaprogramban elhatározott intézkedésekből befolyó adóbevételek túlteljesülése lehet – mondta Kóka János.

Kérdésre válaszolva a gazdasági miniszter tagadta, hogy kezdeményezése az elvárt adó elvetésére összefüggésben állna azzal, hogy most hétvégén lesz az SZDSZ-ben az elnökválasztás, amelynek ő maga is indul. Hétfőn az MSZP költségvetési munkacsoportjának helyettes vezetője, Kékesi Tibor mindenesetre azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek: szerintük Kóka János pártelnöki jelöltségének tudható be, hogy a liberális politikus hirtelen szembefordult az SZDSZ minisztereinek közreműködésével a kormányban egyszer már elfogadott döntéssel.








hirdet�s