Nem tudják kifizetni a családok az irreálisan magas villanyszámlákat

Négyre bővült azoknak a Gyula környéki tanyán élő családoknak a száma, akik azzal fordultak a családsegítő szolgálathoz, hogy irreálisan magas számlát kaptak az áramszolgáltatótól. Az egyik érintett, Petrina Jánosnénak majd másfél milliós számlát postáztak, a fizetési határidő csütörtökön, október 2-án, járt le, az asszony nem tud fizetni, így nem tudja mi lesz.

Egy újabb család is jelentkezett a családsegítőnél azzal, hogy a mérőóra cseréjekor kiderült, több áramot fogyasztottak, mint amit addig fizettek – mondta el a Független Hírügynökségnek Alt Norbert a gyulai családsegítő központ munkatársa. A tanyán élő családnak 85 ezer forintot kellene fizetnie. Korábban három másik család is azzal kereste fel a családsegítőt, hogy irreálisan magas, egyikük 1 millió 469 ezer, a mási két család pedig 300, illetve 100 ezer forintról kapott számlát a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalattól (DÉMÁSZ)

A négy gyermeket nevelő Petrina Jánosné a Független Hírügynökségnek elmondta: nem tudja miből kifizetni a közel másfél millió forintot. A tanyán az áramszolgáltató leolvasója rendszeresen leolvasta a mérőórát és a kapott csekkeket pontosan fizették. Az asszony szerint hibásan olvasták le az órát éveken át, amiről viszont ők nem tehetnek.

Ezt támasztja alá az a levél is, amit a szomszédos tanyán élő Balogh Tamás kapott. A férfinak 337 ezer forintot kellene kifizetnie. Az áramszolgáltató levele szerint a különbözet abból adódik, hogy a mérőóra öt számjegye helyett csak négyet olvastak le éveken át. A férfi tanyáján egyébként egy hűtőgép, egy tévé és néhány villanyégő fogyasztja az áramot, így az sem érti, hogy a szerinte irrelálisan magas számla, hány év alatt halmozódhatott fel, miközben fizetett is a fogyasztásért. Balogh Tamásnak október hetedikéig kellene kiegyenlítenie a számlát, saját elmondása szerint azonban ekkora összeget nincs miből kifizetnie.

Alt Norbert elmondta: mivel a családok hozzájuk fordultak, ezért egyeztetést kértek az áramszolgáltatótól, választ azonban még nem kaptak.

A szolgáltató szerint adminisztrációs hiba történt, de a fogyasztóknak fizetniük kell, mert a villanyóra cseréjekor kiderült, hogy mégis több villanyt fogyasztottak mint amit korábban kifizettek.








hirdet�s