Nem tudják a német rendőrök, mit tegyenek terrortámadás esetén

A német rendőrszakszervezet (GdP) vezetője szerint a rendőrök nincsenek felkészítve egy terrortámadásra. A szervezet berlini tanácskozásán Bernhard Witthaut azt mondta kedden: a rendőrök számára minden adott, hogy megbirkózzanak egy természeti csapással, de nem a merényletekkel, például egy öngyilkos robbantással.

“Egy átlagos rendőrt felkészítenek napi szolgálatában katasztrófákra és balesetekre, így arra is, hogy miként menekítse ki az embereket egy veszélyessé vált helyről, de arra nem, hogy mit tegyen terrortámadás esetén”- mondta a szakszervezet elnöke, akit hétfőn választottak meg.

Witthaut elmondta: az elmúlt években kilencezer rendőri állás szűnt meg, és 2019-ig további kilencezres csökkentés várható, ami aláássa a biztonságot, miközben a kormány fokozott rendőri jelenlétet vár el az utcákon. A szakszervezet elnöke ugyanakkor elutasította azt a felvetést, hogy katonákat vessenek be a terrorfenyegetés elhárítására. Mint mondta, “Németország utcáin semmi keresnivalója a hadseregnek”.

Thomas de Maiziere belügyminiszter a múlt szerdán jelentette be, hogy a titkosszolgálat információi szerint ebben a hónapban terrortámadás várható, és a célpontok között szerepel a parlament. A bejelentés után lezárták a Reichstag üvegkupoláját a turisták elől, akik nem jelentkeztek be előre. Ezzel egy időben gépfegyveres rendőrök jelentek meg az épületnél, valamint a vasútállomásokon és a reptereken.
– Független Hírügynökség –

 








hirdetés








hirdet�s