Nem törlik el a lakáshitel-támogatást

A kormány nem támogatja a lakáshitelek állami támogatásának megszüntetését – mondta el a Független Hírügynökségnek Budai Bernadett kormányszóvivő azzal kapcsolatban, hogy lapinformációk szerint ilyen ötlet is szerepel az Államreform Bizottság javaslatai között.

A Népszabadság szombati számában arról ír, hogy a Draskovics Tibor vezette testület egyebek mellett megszüntetné a forint alapú lakáshitelek állami támogatását, gazdasági társaságokká alakítanák a kórházakat, amellyel az ott dolgozók elveszítenék 13. havi fizetésüket, illetve hogy az APEH szedné be a helyi adókat is.

Ez egy szakemberek által összeállított, szelektálatlan javaslatcsomag, szakvélemények, ötletek halmaza, amelyeket Draskovics Tibor minden érintett miniszterrel megvitat a következő hetekben – mondta Budai Bernadett. Számtalan javaslatot bizonyára elvetnek, de lehetnek olyanok is, amelyeket megvalósít a kormányzat. Ebből a csomagból állítják össze azt a dokumentumot, ami a kormány elé kerül.

A forint alapú lakáshitelek támogatásának megszűntetését biztosan nem támogatja a kormány. A kórházak gazdasági társasággá alakítása azonban nem új javaslat, ezt a kormány már korábban is megfogalmazta – közölte a kormányszóvivő.








hirdet�s