Nem találtak bombát a Fővárosi Bíróság épületében

Nem találtak gyanús csomagot vagy robbanószerkezetet a Fővárosi Bíróság (FB) Markó utcai épületében. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) tájékoztatása szerint a tűzszerészek az épület átvizsgálásával délután háromnegyed 1-kor végeztek.

Az ismeretlen telefonáló kedden reggel hívta a rendőrség segélyhívó számát, hogy bomba robban az épületben. A bíróság elnöke úgy döntött, hogy minden keddi, a Markó utcai épületbe tervezett tárgyalás elmarad a reggeli bombafenyegetés miatt. A bíróságot a rendőrség úgy tájékoztatta, egy szélsőséges csoport jelentette be, hogy a Fővárosi Bíróság épületében rajtuk kívül álló személyek segítségével bombát helyeztek el, amit a nap folyamán robbantanak fel.

A Fővárosi Bíróság elnöke a fenyegetés miatt elrendelte, hogy keddtől azoknak is át kell menniük a bíróság ellenőrző kapuján, akiknek egyébként belépőjük van. Az intézkedés mindaddig érvényben marad, amíg az elnök vissza nem vonja azt.

Kedden délután ebben az épületben kezdődött volna Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közötti polgári per tárgyalása is.








hirdet�s