Nem szűnik meg, csak bő húsz kilométerrel odébb érhető el

Egykor a kórházavatón (illusztráció)
Egykor a kórházavatón (illusztráció)
Miskolc – Februártól Szikszón nem, csak a kórház miskolci osztályain érhető el egynapos sebészeti ellátás a megyeiben.

Szikszón februártól megszűnik az egynapos sebészet, a lépést az ott dolgozók ellenzik, hívta fel figyelmünket egy levélíró (név, cím a szerkesztőségben). Azt is panaszolja, hogy a főigazgató csak „kiüzent” nekik, hivatalos értesítést nem kaptak a döntésről, az okokról sem kaptak kellő tájékoztatást.

Az elektronikus levélben foglalt felvetésekkel a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosához, Csiba Gáborhoz fordultunk, okolja meg a változást.

Érzékenyen

– Egy változás, történjen az kényszerűségből, szakmai vagy gazdasági okból, mindig érzékenyen érinti a benne levőket – vetette előre a kórházvezető, hozzátéve, hogy a 2011-ben a kórház részévé vált szikszói egynapos sebészet kollektívája kiváló munkaközösség.

– A tevékenység egy uniós pályázat keretében jött létre. A szerződésben ötéves fenntartási időszakot vállalt a pályázó, ez idén januárban letelt. A munkatársak szakmailag is és etikailag is elsőrendűen teljesítettek, a betegek körében népszerűek voltak, nem tehetnek róla, de a teljesítőképességüknek csak mintegy 60 százalékát tudták hosszú távon kihasználni.

A rendelkezésre álló összes lehetőséget kimerítve, többszöri, ismételt próbálkozás után sem lehetett az osztály kihasználtságát növelni. A bevétel jószerivel a személyi kiadásokra futotta. A bevételből nem fedezett szakmai anyagköltségek, a műtőfenntartás, de az egyéb szolgáltatások (mosatás, takarítás, műszaki karbantartás, energia, diagnosztika) költségeit az elmúlt évek során a megyei kórház önerőből biztosította.

Így született az a döntés, hogy a Szikszón végzett egynapos sebészeti tevékenységeket ezentúl a megyei kórház megfelelő osztályaihoz kötötten fogjuk végezni – mondta el a főigazgató.

– A döntésről a rehabilitációs intézetvezető főorvos azonnal tájékoztatta az érintett munkatársakat – szögezte le. – Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kórház vezetése mindenkinek biztosítja a képzettségének, gyakorlatának megfelelő munkahelyet a kórházon belül.

Senki nem válik munkanélkülivé, mindenki a képzettségének megfelelő munkakörben dolgozhat tovább. Az orvosok orvosként, az ápolók ápolóként, a műtőssegédek műtőssegédként…

Néhány beteg

Az informatikai rendszerben kötelezően vezetendő előjegy­zés szerint – ami a vezetőség számára az egyetlen naprakész információforrás – január közepétől január végéig 30 beteget rögzítettek, az ezt követő időszakra mindössze 8 beteget jegyeztek elő.

Szalóczi Katalin


Gazdasági adatok

A szikszói egynapos sebészet ellátására az OEP által biztosított teljesítménykeretet 2015-ben 60 százalék körül tudta az osztály kihasználni.

Az ellátott betegek száma és így a műtétek száma is 2015-ben 1 493 volt, ez azt jelenti, hogy egy nap 5–6 kisműtétet végeztek el, ez időtartamban körülbelül napi 3–4 órát jelent.

Az egynapos sebészeti tevékenység éves OEP-bevétele (az elvégzett teljesítmény ellenértéke) 80 millió forint, ugyanakkor az éves közalkalmazotti személyi jellegű kifizetés 60 millió, és további éves 6 millió forintot tesz ki a vállalkozásban végzett tevékenységek utáni kifizetések a szakmai szolgáltatók részére.

Vagyis csaknem a teljes bevételt a személyi jellegű kifizetésekre kell fordítani, az összeg másra nem elegendő.









hirdetés