Nem sztrájkol június 29-én az MTSZSZ és az AKSZSZ

Budapest  (MTI) – Nem sztrájkol június 29-én a Mérnök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) és az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) – közölték az érdekképviseletek csütörtökön az MTI-vel.

 Az MTSZSZ közleménye szerint az országos elnökség úgy határozott, hogy a június 29-re tervezett sztrájkban és demonstrációban nem vesznek részt, de továbbra is szolidárisak a  mindazokkal, akik ezen a napon sztrájkolnak.
    A Mérnökök és Technikusok Szakszervezete a múlt héten levelet intézett a miniszterelnökhöz, munkaügyi jogvitát kezdeményezve a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjazás szabályozására és az országos érdekegyeztetési rendszer átalakítására vonatkozóan, és kilátásba helyezte, hogy sztrájkot hirdet, ha a tárgyalások nem kezdődnek meg, illetve nem vezetnek eredményre.
    A kormány egyeztető tárgyalásra hívta a Mérnökök és Technikusok Szakszervezetét, amit az elnökség pozitívan értékelt és részt kíván venni a megbeszélésen – közölte az MTSZSZ.
    Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége közleménye szerint a csütörtöki  rendkívüli elnökségi ülésen úgy döntöttek, hogy a 2011. június 29-re meghirdetett 2 órás figyelmeztető sztrájkot a Gemenc, Kapos és a Pannon Volánnál nem tartják meg, mivel a munkáltatók az elégséges szolgáltatásról nem voltak hajlandóak tárgyalni a szövetség tagszervezeteivel.
    Az elégséges szolgáltatásban történő  megállapodás alapvető feltétele a jogszerű sztrájk megtartásának – írja közleményében az AKSZSZ.

    A szövetség annak érdekében, hogy a 2011. július 7-re meghirdetett 2 órás sztrájk megtartása törvényes legyen,  beadványban kéri a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a szakszervezetek számára fel nem róható okból nem jött létre az egyeztetés, és ennek hiányában a bíróság mondja ki a meghirdetett sztrájk jogszerűségét.
    A szövetség utolsó kísérletet tesz arra, hogy lehetőséget kapjon az általa meghirdetett sztrájk jogszerű megtartására. A bíróság elutasítása  esetén egyértelművé válik, hogy az autóbusz-közlekedésben dolgozó munkavállalók alkotmányos jogai sérülnek – írja közleményében az AKSZSZ.
    Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége is benne van abban az öt szakszervezetben, amelyeket a kormány 2011. július 4-re egyeztetésre hívott. A szövetség szolidáris azokkal a szakszervezetekkel, akik valamilyen oknál fogva kimaradtak és nem kaptak meghívást a tárgyalásra. Megítélésük szerint a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezete, a Bánya, Energiai és Ipari Dolgozók Szakszervezete jogosan várja el a kormánytól, hogy az öt szakszervezettel együtt részt vegyenek az egyeztetésen – közölte az AKSZSZ.








hirdet�s