Nem írta alá az államfő a vízgazdálkodási törvény módosítását

Sólyom László nem írta alá és visszaküldte az Országgyűlésnek megfontolásra a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását tartalmazó jogszabályt. A köztársasági elnök nem ért egyet ugyanis azzal a változtatással, miszerint a termálvíz felhasználása után egyes kitermelők mentességet kaphatnának az alól, hogy a felhasznált vizet visszatáplálják a kivétel helyére, a felszín alatti vízrétegbe – közölte csütörtökön a Köztásasági Elnök Hivatal.

A mostani vízgazdálkodási törvény szerint a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizet vissza kell táplálni a kivétel helyére, a felszín alatti vízrétegbe. Az Országgyűlés által június 15-én elfogadott törvénymódosítás viszont lehetőséget adna a termálvíz-kitermelőknek, hogy a vízügyi hatóságtól egyedi felmentést kaphassanak a visszatáplálás alól.

Sólyom László szerint fontos a termálvíz visszapótlása a felszín alá, miután a vízréteg természetes töltődése sokkal lassabb, mint amennyit kinyernek onnan. Emellett az ivóvízbázis is veszélybe kerülhet, mert ez is a föld alatti vízkészletekre alapul idehaza. Továbbá a termálvizekben lévő különféle vegyületek és a maradék hő befolyásolhatja azoknak a felszíni vizeknek a biológiai egyensúlyát, ahová a termálvizet elvezetik – olvasható a közleményben.








hirdet�s