Nem írta alá a zárolások ellen tiltakozó levelet a Színházi Kritikusok Céhe

A korábbi hírekkel ellentétben a Színházi Kritikusok Céhe nem írta alá a kulturális területet érintő zárolásokról szóló nyílt levelet – közölte honlapján a szervezet.

A Színházi Kritikusok Céhe nem vett részt a levél megfogalmazásában és nem írta alá azt a nyílt levelet, amelyben az “Összefogás a kultúráért” nevű csoport a kormány tagjaihoz fordult a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium költségvetését érintő kormányzati zárolások ellen. A kritikuscéh helyesbítést kért az üggyel kapcsolatban- közölte honlapján a Színházi Kritikusok Céhe.

Bár ezen állásfoglalás szerint a tiltakozó csoportnak nem tagja a kritikuscéh, az “Összefogás a kultúráért” nevű Facebook-oldal legfrisebb bejegyzéseiben és az oda feltett cikkekben továbbra is szerepel a neve.








hirdet�s