Nem rendezik meg a műugró ob-t

Budapest – A Magyar Műugró Szövetség versenyirodája „nem működőképes”, így a sportágban rendhagyó módon idén nem rendeznek egyetlen korosztályban sem országos bajnokságot.

Simon Tamás, a szervezet főtitkára számolt be az állapotokról: „A pályafutásukat befejező versenyzőkkel együtt az állandó szervezők is befejezték tevékenységüket. A legutóbbi versenyen már a versenyiroda-vezető egyben bíráskodott is, illetve a bírók többsége a versenyen résztvevő versenyzők edzői közül került ki”.

Az országos bajnokság megrendezéséhez a tagegyesületek segítségét kérték, azonban a beérkezett felajánlások alapján a felelős megrendezéshez nem állt rendelkezésre valamennyi feltétel. Simon Tamás leszögezte: az elnökség új stratégia készítését határozta el. Ezt jelenleg is előkészítik, az edzők, egyesületi vezetők meghallgatása folyik. Emellett idén elkezdődött egy OKJ-s edzőképzés, 2018-ban a LEN által szervezett edzőképzést az MMSZ vállalta fel, hogy minél több magyar érdeklődő vehessen azon részt.

– ÉM –



Sporthírek