Nem nyit újra a Miskolc Bolt

A Tourinformban kaphatók miskolci ajándéktárgyak
A Tourinformban kaphatók miskolci ajándéktárgyak - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A főutcai Miskolc Boltot elkezdték kiüríteni, a bolt honlapja pedig megszűnik.

2013 nyarán nyitották meg Miskolc belvárosában, a Széchenyi utcán a Tour­inform Irodával szomszédos, azzal szimbiózisban működő Miskolc Bolt és Cafét. A cél az volt, hogy egy helyen találják meg a miskolci termékeket a betérő vásárlók, miközben isznak egy jó kávét és érdeklődnek a turisztikai lehetőségekről, programokról.

Elkezdték kiüríteni

Akik az utóbbi napokban arra jártak, tapasztalhatták, hogy a boltot elkezdték kiüríteni, az üzlet közösségi oldalán pedig a következő bejegyzés jelent meg: „A Miskolc Bolt és Café bezárt, s önálló üzletként nem nyit újra. Jó hír azonban, hogy az egykori bolt mellett, a Tourinform Miskolc irodában jelenleg is vásárolhatnak kisebb miskolci ajándéktárgyakat, képeslapokat, helyi termékeket, turisztikai kártyákat és térképeket. (…) A Miskolc Bolt oldalt megszüntetjük.”

Érdeklődtünk a miskolci városházán, hogy mi az oka a bolt megszűnésének, választ lapzártánkig nem kaptunk, de amint reagálnak, azt közre­adjuk.

ÉM-HI