Nem megy Baranyában

Vitelki Zoltán
Vitelki Zoltán
A pécsi mérkőzésen nem csak vereséget szenvedett a DVTK, hanem Vitelki megsérült, Foxi és Halgas pedig összegyűjtötte a harmadik sárga lapját.

A pécsiek az összeállítások mellett néhány más dolgot is feltüntettek az újságíróknak szánt papíron, például azt, hogy elmúlt három baranyai látogatásán (2002. november, 2004. augusztus, 2005. szeptember) nem tudott még pontot sem szerezni a diósgyőri labdarúgócsapat. Az idegenbe ezúttal is elutazó mintegy 35-40 DVTK-fanatikus azt gondolhatta, na, talán most, bár a PMFC a tavaszi szezon eddigi találkozóin (meglepően?) jól szerepelt. Az első negyedórában nemigen akadt feljegyeznivaló a helyzetek tekintetében, igaz, valamivel aktívabbnak tűnt a látogató. Keszei Ferenc olyan atombiztos fedezéket húzott, húzatott Herbert kapuja elé, amely talán egy hazai pályán küzdő csapattól nem megszokott, de mint már korábban, és ezúttal is kiderült, eredményes.

Feleslegesen

Egyedül csak Sztipánovics volt igazi csatár, akit jobbról Lukács, balról Kulcsár, középről pedig a fiatal Szatmári támogatott, aki mindenütt ott volt, lendületesen mozgott a pályán. A piros-fehéreknél is voltak kinevezett futók, emitt Farkas V., amott pedig Sadjo, ám mivel nem volt meg a megfelelő ritmus és az egymás elleni csatákban is alulmaradtak Sipekiék, vérszegényre sikeredett az előrejáték. A Pécs viszont eljutott egy kapufáig, aztán gólig is, Sztipánovicsot a miskolci védelem nagyon üresen hagyta. Az első félidő krónikájához tartozik még, hogy annak közepén Foxi Kethevoama az oldalvonal táján teljesen feleslegesen hátulról megrúgta Lukácsot, amiért besárgult , s ez már csak azért is érdekes, mert a légiós ezzel három sárga kártyánál jár, vagyis a hét végén nem lehet ott a pályán a Paks ellen.

Vitelki: sérülés

És ugyancsak kérdéses Vitelki Zoltán szereplése is, aki a második játékrészben szenvedett térdsérülést, első ránézésre komolynak tűnt, tűnik a helyzet. Amennyiben ő sem lesz, egy teljesen úgy középpályát kell összeraknia Csank Jánosnak szombatra.

De visszatérve a pécsi találkozóra: kiemelkedő produkció nem akadt a diósgyőri oldalon, talán Douva volt aktívabb a többieknél, küzdöttek Katonáék, de ez teljesen meddőnek bizonyult. A két gárda minden bizonnyal megfelelően felkészült a másikból, a mély talajon viszont a PMFC tudta megvalósítani az elképzeléseit. Az edzők az utolsó fél órában kezdtek változtatni, a borsodiak trénere a csapatkapitány sérülése miatt részben kényszerből. A Pécs ekkor már nem erőltette a támadásokat, magabiztosan állították meg a diósgyőriek nem túl acélos próbálkozásait.

Molnár István

Kapcsolódó cikkek:
Percről percre
Edzői nyilatkozatok
Ki volt a mérkőzés embere?








hirdet�s