A vendégek fogadkoztak, azt ígérték, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy végre ponthoz, vagy pontokhoz jussanak. Az első félidőben nem is volt gond a játékukkal: fegyelmezetten és jól kézilabdáztak, egyes időszakokban két-három góllal is elléptek a vendéglátóktól. Ekkor egyénileg többen is átlagon felülit produkáltak és ez bíztató jel volt.
A szünet után azonban változott a kép. Az Orosháza kihasználta lehetőségeit, olykor könnyű gólokat szerzett, mert a sérüléséből nemrégen felépült Tóth Koppány elfáradt, aztán társai védekezésben sok hibát követtek el. Az OFKSE öt gólos előnyt gyűjtött és bármit csinált az MKC, a hazai gárda őtizte biztos vezetését. A vendégek emberfogásos védekezése sem volt hatásos fegyver, így az orosháziak kontrollálták a mérkőzést, egyre jobban elhúztak, míg a matyóföldiek feladták a küzdelmet.
Az MKC továbbra is nehéz helyzetben van, s most az új edzőre, Buday Ferencre vár a feladat, hogy felrázza a társaságot. A tréner a tervek szerint szerdán tartja majd első foglalkozását Feketééknek.
ÉM-KT
Emlékeztető:
Orosházi FKSE – Mezőkövesdi KC 32-25 (12-12)