Nem megoldott a szemétkérdés Arlónál

Nem megoldott a szemétkérdés Arlónál
Arló – Arló határában veszélyes hulladékokat találtak, megnyugtató megoldás egyelőre nincs a kérdésben.

Az Ózdhoz közeli településen illegális hulladéklerakóra bukkantak a helyi polgárőrök. Nem most, még tavaly novemberben szembesültek a problémával, amit azóta sem felszámolni. Arló határában, a Dózsa György út meghosszabbított része a leginkább fertőző terület. Nem használt porcelán wc-csésze, disznóvágásból megmaradt csontdarabok, azbeszt tartalmú palatető. Csak néhány példa abból, ami megtalálható ezen a részen.

– Áldatlan állapotok uralkodnak itt – erősítette meg kérdésünkre Schlága István, az arlói polgárőrök vezetője. – A helyszínen tapasztaltakat természetesen jeleztük az önkormányzat felé, ám érdemi lépés nem történt az ügyben. Ekkor gondoltuk úgy, hogy a rendőrségen feljelentést teszünk ismeretlen tettes ellen. Így is történt, a rendőrök elindították a vizsgálatot, de kicsi az esély arra, hogy az előkövetőket ennyi idő távlatában meg lehessen találni.

Szélmalomharc

A probléma ismert a település polgármestere előtt is. dr. Vámos Istvánné szerint a rekultivált hulladéklerakók, valamint az emberek szemlélete miatt került ilyen helyzetbe a falu. Tartós, megnyugtató megoldás egyelőre nincs, de dolgoznak rajta, hogy rendezzék a kérdést.

– A környékünkön korábban két helyen is működött legális hulladéklerakó. Az egyik Arló és Borsodszentgyörgy között, a másik pedig a Vasút utcában. Ezeket a közelmúltban rekultiválták, így az embereknek az Ózd-centeri állomásra kellene vinni a szemetet. Ez oda-vissza 30 kilométer, ezért inkább a külterületeken rakják le. Sajnos ilyen a személet, amin nagyon nehéz változtatni. Természetesen arra törekszünk, hogy ezt a helyzetet megoldjuk, de hiába helyezünk ki tiltótáblát, azt is ellopják, nem törődnek vele. A polgárőröknek és a rendőröknek kellene tetten érni őket a szolgálatuk során.

dr. Vámos Istvánné hozzátette: a visszatérő problémára a Startmunka programon keresztül keresnek megoldást, hiszen pályázatot nyújtottak be az illegális hulladéklerakók rekultiválására. Amennyiben pozitív lesz az elbírálás, akkor ezeket a területeket kerítésekkel, betonelemekkel, vagy dróthálóval fogják lezárni. Ez persze még mindig nem jelent garanciát arra, hogy megszűnik a jelenség.

Schlága István közben arról értesített minket, hogy a helyi roma önkormányzattal közösen elszállították a Dózsa György út végéből az illegális szemetet. Egy fontos lépést tehát megtettek, de az állapot megőrzése ugyancsak kérdés Arlóban.

ÉM-ME



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s