Nem lesz neonáci felvonulás Budapesten

Szerdáig nem kapott bejelentést a rendõrség arról, hogy a hétvégén neonáci rendezvényt tartanának Budapesten. A törvény értelmében a szervezõknek 72 órával korábban jelezniük kell szándékukat a rendõrség felé, amely tudomásul veheti vagy megtilthatja a rendezvényt. Úgy tudni, a “Becsület Napja” nevû megemlékezést megtartják szombaton, de egy Budapest határában lévõ magánterületen.

Egy évvel ezelõtt a “Becsület Napjára” bejelentett demonstráció a fõvárosi Kós Károly sétányon volt. A rendezvényen a szovjet gyûrûbõl 1945. február 11-én kitörni próbáló német és magyar csapatokra emlékeztek. A megemlékezést évek óta megtartják Budapesten, korábban az azóta már feloszlatott Vér és Becsület Egyesület szervezte.

Tavaly és tavalyelõtt is 1500-nál több, fõként fekete ruhába öltözött fiatal vett részt a megemlékezésen. A tavalyi rendezvényt a rendõrség elõször nem engedélyezte, arra hivatkozva, hogy “a közlekedés más útvonalon nem biztosítható”. A bejelentõ felülvizsgálati indítványa után végül a bíróság hatályon kívül helyezte a rendõrségi tiltó határozatot.

A megemlékezés után 11 embert állítottak elõ: kilencet azért vittek be, mert közbiztonságra veszélyes eszközöket találtak náluk. Egy nõ nem tudta megát igazolni, egy férfinél pedig kábítószer volt.








hirdet�s