2012.02.5 15:21; Frissítve: 2012.02.5 15:21


Nem lehetetlen Görögország csődje az eurócsoport vezetője szerint

Berlin, 2012. február 5., vasárnap (MTI) – Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.

Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az eurócsoport elnöke egy vasárnapi lapinterjúban elmondta: az Európai Unió (EU) hamarosan megvonhatja a pénzügyi támogatást a csőd szélén álló országtól, ha Athén tovább halogatja a szükséges intézkedések végrehajtását. Reformok nélkül Görögország “nem várhatja el másoktól, hogy szolidaritásból áldozatot vállaljanak” érte – mondta Juncker a Der Spiegel című német hírmagazinban megjelent interjúban.

Amennyiben a tervezett második görög mentőprogram nem indul el, Athén két hónapon belül csődbe megy. “Ha arra a megállapításra kell jutnunk, hogy valamennyi erőfeszítés hiábavaló, akkor nem lesz új program és márciusban bejelentik a fizetésképtelenséget” – jósolta az eurócsoport elnöke.

Ugyanakkor a közvetlen csődveszély mozgást indíthat el olyan területeken, amelyeken jelenleg bénultság látszik – tette hozzá. Különösen a privatizációban van elmaradás a nemzetközi hitelezőkkel – az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) trojkának nevezett hármasával – kötött megállapodáshoz képest. “Görögországnak tudnia kell, hogy a privatizációból nem engedünk” – fogalmazott az eurócsoport vezetője. Nem kielégítő a korrupció visszaszorításáért folytatott harc állása sem, az országról kialakított képet jelentősen rontja az a tény, hogy az államigazgatás valamennyi szintjén mutatkoznak korrupciós jelenségek – jegyezte meg.

Görögország megsegítéséről két tárgyalássorozat zajlik párhuzamosan. Az egyiken az athéni vezetés a trojkával egyeztet a már tavaly októberben elhatározott, eredetileg 130 milliárd eurósra tervezett második mentőcsomagról. A támogatás fejében a trojka a privatizáció és a korrupció visszaszorítása mellett kéri például a 750 eurós havi minimálbér csökkentését, valamint az állami alkalmazottak fizetésének további csökkentését. A másik tárgyalássorozaton az athéni kormány a magánhitelezőkkel egyeztet az államadósság egy része – a tervek szerint 100 milliárd euró – elengedéséről.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Gazdaság
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 21. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
A Brent olajár csökkent, a forint gyengül a dollárhoz képest
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A nyersolaj ára csökkent, a forint gyengült a dollárhoz képest az [...] tovább »
Dupláz a BMW Kínában
Peking, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Második összeszerelő üzemét avatta a BMW Kínában, az északkeleti [...] tovább »
Megtört a közbeszerzések trendje az első negyedévben
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A közbeszerzések darabszáma 2008 óta, a múlt év végéig [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés