Nem közeledtek az álláspontok az egri Markhot Ferenc Kórház sztrájkolói és a megyei önkormányzat között

Nem közeledtek az álláspontok a megyei önkormányzat képviselői és a sztrájkoló orvosok és nővérek közös szerdai megbeszélésén az egri Markhot Ferenc Kórházban. Pócs Alfréd, a kórházvédő bizottság tagja úgy tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy ők mindaddig kitartanak, amíg a megyei közgyűlés nem bontja fel a szerződést a Hospinvest Zrt-vel. A megbeszélésen a megyei önkormányzat képviselői azt mondták, szerintük jogellenes az orvosok sztrájkja.

Az intézményben hétfő óta sztrájkolnak. A sztrájk alatt egyébként a sürgős eseteket ellátják az intézményben, mást viszont nem.

Szerdán némileg emelkedett a sztrájkolók száma Pócs Alfréd elmondása szerint. Az 560 nappali műszakos dolgozó közül több mint 90 nem vette fel a munkát. Reggel 6 órától forgalomlassító demonstrációt is tartanak az Egerbe vezető utakon. Andornaktálya és Kerecsend után mindkét helyszínen csaknem 150 méteres szakaszt foglalnak el a transzparensekkel és zászlókkal kivonult tiltakozók, akik a sztrájkoló kórházi dolgozóknak kívánnak segíteni céljuk elérésében. A demonstrációt az EDDSZ és a Magyar Szociális Fórum hirdette meg.

A kórházban még kedden délután dolgozói értekezleten értékelték a HospInvest Zrt. levelét, amelyben a cég arról tájékoztatott, hogy aki nem írja alá az új szerződést, annak november 1-jétől megszűnik a munkaviszonya. A sztrájkolók képviselői szerdán reggel folytatták az egyeztetést a kórház vezetőségével. A tárgyalásokon nem közeledtek az álláspontok – mondta a Független Hírügynökségnek Pócs Alfréd, a Kórházvédő Bizottság tagja. A kórházvédők azt mondják: addig kitartanak, amíg a megyei Közgyűlés nem bontja fel a szerződést a Hospinvest Zrt-vel. A megbeszélésen a megyei önkormányzat képviselői azt mondták, szerintük jogellenes az orvosok sztrájkja.

A szocialista vezetésű megyegyűlés a februári közgyűlésen hozta ki győztesnek a HospInvestet a kórház üzemeltetésére kiírt pályázaton. Szeptemberben ezt a döntést bíróság hatályon kívül helyezte, ám attól még a megye és a cég közötti szerződés érvényes maradt. Egy hete a tisztiorvosi szolgálat megadta az engedélyt a cégnek a működtetésre. A kórházvédők ezt nem ismerik el. Sztrájkjukkal azt követelik, a megye bontsa fel a szerződést a céggel.



Sporthírek