Nem kértek a körbekerítésből a miskolci virágosok

A kerítést építeni küldött mukásokat “eltessékelték” a virágárusok a Búza térről hétfőn, mondván nem kérnek belőle. Megakadályozták a körbekerítést. A Városgazda Kht. szerint félreértés történt, nem akarnak békétlenséget a piacon.

Rendőri intézkedésre nem került sor a miskolci Búza téren dolgozó virágárus pavilonok bérlői, és a piackezelő Városgazda Kht. által odaküldött kerítésépítők között hétfőn, mert a terület körbe kerítésével megbízott munkások meghátráltak. Ezt a “csatát” a virágárusok nyerték meg.
Bányai Lajos, a Miskolci Piacosok Egyesülete frontembere szerint nem kell fallal elzárni tőlük a Búza teret, és a kuncsaftokat. Ráadásul a kerítés akadályozta volna a napi többszöri áruszállítást is. A kiskereskedők úgy tartják, hogy belőlük él a piactulajdonos. Vevő nélkül nincs bevétel és piac sem lenne. Ha valamit változtatni akar a másik fél, előzetes egyeztetést várnak el – szögezte le az érdekképviselő.

Feszült helyzetben

Széni Nándor a Városgazda Kht. igazgatóhelyettese félreértések sorozatával magyarázza történteket. Csak azt szerették volna eléri, hogy a lopások elleni és a piacosok vagyonbiztonsága miatt körbe legyen kerítve a virágpiac is. Az ideiglenes piacon ez már adott, mert kapuval zárható, körbekerített árusító helyről van szó. Ki lehet szűrni például az üzletelőket és a csempészcigarettával foglalkozókat is. Hosszú évtizedek után az lenne a kívánatos, hogy körbe kerített, és meghatározott nyitva tartással rendelkező árusító helyé válna a Búza téri piac is. csak úgy, mint a Vasgyári és a Zsarnai piac. Mindenesetre nyugalmat és békességet szeretnének a piacátépítés miatt egyébként is kissé feszültté vált helyzetben. Megegyezéssel szeretné elérni a jövőbeni kívánt célt – nyomatékosította az igazgatóhelyettes.

Megakadályozták

Azt egyelőre nem tudni, hogy végső soron kinek az akarat teljesül, ki diktálja feltételeket és ki az, aki azt el is fogadja. Legalább is a piactulajdonos részéről. Az azonban bizonyos, hétfőn Miskolcon megelőző „kordonbontást”, pontosabban kerítésépítés-akadályozást vittek véghez az erejüket egyesítő virágpiacosok…








hirdet�s