Magyarország

2012.12.09. 14:48

OGY - A jövő évi költségvetést véglegesíti a parlament

Budapest, 2012. december 9., vasárnap (MTI) - A 2013-as költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja hétfőn az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt. A képviselők emellett parlament a jövő heti kétnapos ülésen vitát kezdhetnek az alaptörvény harmadik módosításáról is, amely a sarkalatos törvények közé sorolná az elfogadás előtt álló új földtörvényt.

Budapest, 2012. december 9., vasárnap (MTI) - A 2013-as költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja hétfőn az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt. A képviselők emellett parlament a jövő heti kétnapos ülésen vitát kezdhetnek az alaptörvény harmadik módosításáról is, amely a sarkalatos törvények közé sorolná az elfogadás előtt álló új földtörvényt.A Ház ülése hétfőn a hagyományostól eltérő időpontban és menetben kezdődik. A napirend előtti felszólalások ezúttal a megszokottnál egy órával korábban, déltől hangozhatnak el, amit az interpellációs időszak helyett rögtön határozathozatalok követnek. A parlamentnek két népi kezdeményezésről is döntenie kell: elsőként arról, hogy napirendre tűzik-e a szigetközi vízrendezést, majd a Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület egyházként történő elismeréséről. Az Országgyűlés a továbbiakban emléknapot jelölhet ki a Magyarországról elhurcolt németekre emlékezve, és elfogadhatja az agrárium tavalyi teljesítményéről szóló jelentést is. A képviselők várhatóan 14 óra után mondják el interpellációikat, majd azonnali kérdéseiket és kérdéseiket. Az Országgyűlés ezt követően több záróvitát is lefolytat, határozathozatal nélkül. Elsőként a kormány jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslata kerül terítékre. A frakcióknak 45-45 percük lesz értékelni az eredeti 1,6 százaléknál kisebb, 0,9 százalékos GDP-növekedésen alapuló új makropályát tartalmazó indítványt, amelyben a központi költségvetés hiányának 188 milliárd forintos növekedése ellenére is biztosítják a GDP-arányosan 2,7 százalékos eredményszemléletű államháztartási hiánycél elérését 2013-ban.

A kabinet előterjesztésében a korábbi 4,2 százalékosnál magasabb, 5,2 százalékos inflációval számol, az államháztartás központi alrendszerének hiánya pedig 653,877 milliárd forintról 841,834 milliárd forintra nő. A felülvizsgált prognózis szerint a beruházások 0,3 százalékos bővülés helyett 1 százalékkal visszaesnek. A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó módosításról, majd az így véglegessé váló büdzséről kedden szavaz a parlament. Ezt megelőzően hétfőn több más javaslat mellett záróvitát tartanak arról a kormánypárti kezdeményezésről is, amely létrehozná a befektetői letelepedés intézményét. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője zárószavazás előtti módosító javaslatában tovább pontosítaná, hogy a 250 ezer euró értékben magyar államkötvényt jegyző külföldiek milyen feltételekkel telepedhetnek le Magyarországon. Az előterjesztésről kedden dönt az Országgyűlés. Ugyancsak a hét első napjának napirendjén szerepel az alaptörvény harmadik módosításának általános vitája. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az év eleje óta hatályos alkotmányt azzal egészítené ki, hogy a termőföld- és az erdőtulajdon megszerzésének és hasznosításának korlátait, feltételeit, a mezőgazdasági üzemszabályokat és "az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre" vonatkozó rendelkezéseket sarkalatos, azaz kétharmados többséget igénylő törvény határozza meg. A házelnök vasárnap délben elérhető napirendi javaslata alapján az Országgyűlés hétfőn dönthet az úgynevezett költségvetési salátatörvény kivételes sürgős tárgyalásba vételéről is, az összevont általános és részletes vitára ez esetben kedden kerülhet sor, míg a javaslatot december 17-én fogadhatják el. A kormány előterjesztésében módosítaná például a gazdasági stabilitási törvényt, a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos deficitcélt előírva 2013-ra, továbbá itt szabályoznák, hogy a fővárosi önkormányzat Budapest bevételeinek 47 százaléka helyett 51 százalékában részesül, míg ennek megfelelően a kerületi önkormányzatok részesedése 49 százalékra csökken. Kedd délelőtt a jövő évi költségvetés elfogadása és a befektetői letelepedés intézményének létrehozása mellett megváltoztathatják a szeptemberben megszavazott trafiktörvényt, lehetővé téve a jövőben létrejövő nemzeti dohányboltoknak a sorsjegyárusítást és a fogadásszervezést.

A hét második napján szavazhatnak a honvédek jogállását szabályozó új törvényről, valamint a következő Polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) benyújtott több mint 180 módosító javaslatról is. Kedden a már említett költségvetési salátatörvény tárgyalása mellett a földtörvény sarkalatossá tételének részletes vitájára is sor kerülhet.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!