Nem kell megműteni Pars Krisztiánt

Budapest, 2015. szeptember 8., kedd (MTI) – Nem kell megműteni Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt.

A szombathelyiek kétszeres vb-második dobója az augusztusi pekingi atlétikai világbajnokságon lecsúszott a dobogóról, negyedikként zárt, így a 2009-es berlini vb óta először nem nyert érmet világversenyen. Ezt követően vetődött fel derékfájdalmai miatt, hogy gerincsérve lehet.

“Az elmúlt szombaton elvégzett MR-vizsgálat azzal a megnyugtató eredménnyel szolgált, hogy Krisztiánt nem kell megműteni, viszont mindent el kell követni annak érdekében, hogy megszűnjenek a korábbi sérüléseivel is összefüggésbe hozható derékfájdalmai” – mondta a Telekom Sporthír Szolgálatnak Kiss-Polauf Marianna, a magyar atlétikai válogatott orvosa.

Hozzátette, Parsnak mozgásterápiára, gyógytornára van szüksége:

“Nem néhány hétig, hanem sokáig és folyamatosan, mert csak így tudhatja stabilizálni a gerincoszlopát, és szilárd alapot teremteni az olimpiai felkészüléséhez.”

“Nagyobb bajra gyanakodtam, és attól tartottam, hogy a vállam után a gerincemet is meg kell majd műteni” – nyilatkozott a 33 esztendős atléta. Pars kifejtette, a hétvégi székesfehérvári csapatbajnokság és az azt követő varsói nemzetközi verseny után két hónap alatt szeretne megszabadulni a problémától.

“Ha csak rajtam múlik, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Rióból a második aranyérmemmel büszkélkedve térhessek haza. Ha sima, ha rögös az út.” – mondta Pars.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés