2011.12.5 15:35; Frissítve: 2011.12.5 15:35


Nem kell már félniük az árvíztől

Nem kell már félniük az árvíztől Nem kell már félniük az árvíztől
írta Szaniszló Bálint - Szikszó, Taktaköz, Ronyvazug - A Vadász-patak völgyében befejeződtek, a Taktaközben és a Ronyvazugban most kezdődnek az árvízvédelmi beruházások.

Csaknem 450 millió forintos árvízmegelőzési, vizminőségvédelmi és mederfenntartási munkálatok fejeződtek be a Vadász-patak völgyében mintegy 10 kilométeres szakaszon Szikszó város körzetében. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) célja az elmúlt évtizedekben a patakmederbe került jelentős mennyiségű építési törmelék, illetve a meder lefolyási viszonyait akadályozó növényzet eltávolítása volt.

Szikszó fejlődését is gátolta

A Vadász–patak völgyében az elmúlt tíz évben többször alakultak ki olyan árhullámok, amelyeket a meder nagyobb károkozás nélkül már nem tudott levezetni. A jelentős vízkárok elsősorban a rendkívüli esőzések miatt alakultak ki. Ezen kívül súlyosbította helyzetet az is, hogy a patakmeder olyan mértékben feltöltődött, feliszapolódott, benőtte a cserje, nád- és a sás, hogy már nem tudta elvezetni a csapadékot, és kiöntött.

A rekonstrukcióval érintett mederszakasz egy része Szikszó város belterületén helyezkedik el. Mint Füzesséri József, a város polgármestere az új védelmi rendszer átadása alkalmából elmondta: „a munkák nélkül a Vadász-patak továbbra is áradással fenyegette volna várost, és ezzel ellehetetleníthette Szikszó fejlődését gazdasági, infrastrukturális és lakossági szempontból is.”

A 2010 augusztusában megkezdődött és most befejeződött projekt teljes költsége 446 705 050 forint volt.

Sátoraljaújhely védelmében

Az Ékövízig két másik, összesen 5 milliárd forint értékű fejlesztése révén keretében 110 ezer Tisza és Bodrog mentén élő ember árvízi biztonsága érhető el 2014-re, amikorra – a tervek szerint – megépül a Taktaköz-felső és Sátoraljaújhely déli városrészének védelmét is biztosító ronyvazugi Bodrog jobb parti árvízvédelmi rendszer – tudtuk meg Csont csabától, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) védelemvezető-helyettesétől. A projektek most befejeződő első szakaszát követően az Európai Unió által biztosított pályázati pénzből kezdődhet meg a két védelmi rendszer kivitelezése.

- ÉM-SZB -


Szikszói munkálatok

- Bozót- és cserjeirtás a teljes szakaszon
- A meder felújítása: iszaptalanítás és depóniarendezés a teljes szakaszon. A munkák során összesen 21475 köbméternyi iszapot távolítottak el a mederből, ezen kívül elszállították azt a jelentős mennyiségű kommunális hulladékot és építési törmeléket is, amely a patakot szennyezte
- A meder iszaptalanítása után a belterületi szakaszon kijavították, helyreállították a burkolatrészeket
- A belterületi szakaszokon a csapadékvíz úgynevezett tiltós és csappantyús átereszeken jut a patakba. A projekt részeként ezeket lecserélték, ahol hiányzott, ott pótolták.
- A fejlesztésnek köszönhetően egy új állomás segítségével mérni lehet a Vadász-patak vízszintjét, a víz mennyiségét. Összesen négy vízmércét szereltek fel a közúti hidakra, amely nagyban megkönnyíti a védekezést és a károk elhárítását.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON - Árvíz
Körgát védi majd Ócsanálost is
Ócsanálos - A két évvel ezelőtti árvíz során Ócsanálos valamennyi lakosát ki kellett telepíteni, mert a [...] tovább »
Árvíz-védetté lett Bükkaranyos
Bükkaranyos - Kikotorták a patak medrét, hamarosan betonozzák is. tovább »
A Hejőt is megzabolázzák
Kistokaj - Négy Hejőmenti település fogott össze, hogy ne kelljen többet félniük az árvíztől. tovább »
Már nem félnek az árvíztől a hernádkakiak
Hernádkak - Az elmúlt 30 év legnagyobb beuházását adták át csütörtökön Hernádkakon. tovább »
Bolgár árvízvédelmi szakemberek Miskolcon
Miskolc - Az Európai Unió Regionális Fejlesztések Operatív Programja keretében bolgár árvízvédelmi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés