Nem kell közmunkára mennie a borztetem miatt

Akt.:
1Hozzászólás
Rendőrautó az MSZP miskolci irodája előtt, ahová 2014. október 28-ára virradóra egy megnyúzott borztetemet helyeztek el
Rendőrautó az MSZP miskolci irodája előtt, ahová 2014. október 28-ára virradóra egy megnyúzott borztetemet helyeztek el - © MTI Fotó: Vajda János
Debrecen, Miskolc – Jogerősen felmentette a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének vádja alól a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki ismeretlen társával megnyúzott borztetemet helyezett a miskolci MSZP pártirodája elé 2014 októberében. A vádlott akkor a párt ott parkoló autójának ablaktörlő lapátja alatt fenyegető üzenetet („Így jár minden ávós”) is hagyott.

B. Bencét az első fokon eljáró Miskolci Járásbíróság 180 óra közérdekű munkával büntette, mondván, a borztetem hulladéknak minősül, amit arra nem engedélyezett helyen rakott le. A Miskolci Törvényszék aztán a férfit 2017 januárjában felmentette az említett bűncselekményben. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére bűnösség megállapítása érdekében fellebbezett. A debreceni táblabíróság csütörtökön harmadfokon a törvényszéki felmentő határozatot helyben hagyta.

HBN


Közérdekű munka a „borz tetemért”

Politikai üzenetnek vélték, de más bűncselekmény lett belőle.

Megnyúzott borztetem az MSZP-irodánál: csak hulladék volt…

Bíróság előtt a miskolci MSZP-iroda elé nyúzott borztetemet elhelyező férfi.



1Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter