Nem jó a kitaposott ösvényen járni, ki kell merészkedni a veszélyes pontokra

Akt.:
Megbízom a nézőben, hogy ezt az utazást ne akkor fejezze be, amikor lefut a stáblista, hanem próbáljon hallgatni a saját érezéseire.
Megbízom a nézőben, hogy ezt az utazást ne akkor fejezze be, amikor lefut a stáblista, hanem próbáljon hallgatni a saját érezéseire. - © Fotó: AFP
Miskolc – Állandó elveszettség. Valami a levegőben, valami a felszín alatt. Másként mesélt történelem. Interjú: Nemes Jeles László Oscar-díjas filmrendezővel.

Megbízom a nézőben, hogy ezt az utazást ne akkor fejezze be, amikor lefut a stáblista, hanem próbáljon hallgatni a saját érezéseire. A mondatot Nemes Jeles Lászlótól idézem – az Oscar-díjas Saul fia rendezője elkészült második nagyjátékfilmjével, az 1913-ban játszódó kosztümös Napszálltával, amelyet szintén jelöl a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjak versenyében Magyarország.

A hazai ősbemutató a CineFesten volt – erről azt mondta: nagyon fontos a számára, hogy ezen a nemzetközileg elismert filmes szemlén találkozhat először a magyar közönség ezzel az alkotással.

Nemes Jeles Lászlóval beszélgettem.

A filmje nézőjeként nem hagy nyugodni a kérdés: miért éppen ez a történet? Mi fogta meg benne, ami miatt megérte a több év belé fektetett munka?

Ez ösztönös folyamat, nem annyira tisztán körvonalazható döntés. Élt bennem egy kép egy fiatal nőről, aki el van veszve a száz évvel ezelőtti Budapest forgatagában, próbálja megérteni az őt körülvevő világot, és benne saját magát.

Úgy látom, ez nem nagyon megy neki: a világ túl bonyolult, túl nehezen adja magát.

Ez a világ rétegzett, az ő számára egyre inkább beszűkülő valóság. A nagy kérdés Írisz történetében, hogy mennyire tud előre haladni ebben a labirintusban, mennyire képes megtalálni a saját lényegét ezek között a határok között. A világot egységes egészként lehetetlen befogadnia. Nincs ilyen rálátása. Azt gondolom, ez sokak élménye: az emberi tapasztalat alapja ez az állandó elveszettség. Ami lehet, hogy pont ma furcsán hangzik , mivel információban gazdag társadalomban élünk, ami azt hangoztatja magáról: minden befogadható, minden megérthető.

Éppen az volt az érzésem, hogy a mi időnk mennyire hasonlít a filmbeli időre: a ma szintén nehezen átlátható, egészként befogadhatatlan. Vannak világleírások, véleményvezérektől, amikre hagyatkozhatunk, amiként hagyatkozhatna például Leiter Írisz Nulla szavaira: mennyi szépség mögött mennyi gonoszság.

Egyetértek: ma sem vagyunk mások. Csak azt állítom, ma a civilizáció próbálja elhitetni saját magával, hogy mindent megért.

A kamera Íriszt követi, őt látjuk ebben az elhomályosuló filmes valóságban. Tanácstalan nőt. És ahogyan neki nehéz ­összeraknia a történetét, mi is inkább csak a titok jelenlétét és nagyságát érzékeljük. Ez az érzés lényegében legalább ­annyira fontossá válik, mint maga a történet.

Ez a filmmel, mint médiummal kapcsolatos gondolat. A világ már a mozis élményt is próbálja nagyon meghatározhatóvá, kontúrossá tenni. A mi filmünk pedig Írisz élményét használja, és ezzel azt is állítja: a valóság valójában máshogyan működik.

Jakab Julira bízta a főszerepet – de ő nem hivatásos színész. Nagyon közelről figyeljük, többnyire zárt arcot látunk, a kevés reakciójából kell rájönnünk, hol tart az érzelmeiben. Nem a végeredmény, vagyis a kész film felől nézve, hanem a filmkészítés kezdeteibe belegondolva: hatalmas kockázatnak tűnik ez a szereplőválasztás.

Maga a filmkészítés is hatalmas rizikó. Van, hogy el kell menni a szakadék széléig. És minden erőfeszítésünkkel azt kell megakadályoznunk, hogy belezuhanjunk. Szerintem filmkészítőként nem jó a kitaposott ösvényeken járni, mindig ki kell merészkedni a veszélyes pontokra. Veszélyes pont a szereplőválogatás is. Ahogyan a Saul fiában, itt is nagyon sok minden múlott a főszereplőn, és az ő saját belső világán. A Napszálltában Írisz, valójában: rejtély. Az Íriszt játszó színésznőben is ott kell lennie a titoknak és egyfajta konfliktusokkal teli érzésnek, amellyel a világban létezik. Ez alapjaiban határozta meg a munkánkat. Tudatos rendezői döntés, hogy Jakab Juli játéka nem klasszikus színjáték. Azt próbáltuk elérni, hogy a rezgések, a világ visszaverődései jelenjenek meg, és ne feltétlenül abban a spektrumban, ahol elvárjuk. Ennek mélyebben kell hatnia. A nézőre is.

Nyilatkozta: az az érdekes az ön számára, hogy a civilizáció eljut a tömeges népirtásig. A világégés megjelenik a Napszállta zárójelenetében – a gonoszság, az értékvesztettség jelenvaló a film élményében, de ebből nem egyenesen következőnek tűnik, ahogyan lezárja a történetet.

A nagy kérdések, a civilizációs választások valóban nem azokkal a kódokkal és nem azon események körül jelennek meg, mint amiket általában e kor meghatározó eseményeinek ismerünk. Megjegyzem: a történelem nem pusztán dátumok világa. Hanem az is, ahogyan az emberi, közös mozzanatok megjelennek benne. Ahogyan: van valami a levegőben. Van valami a felszín alatt. Én ezeket – a mondjuk így – metafizikus erőket figyelem, és próbálom előhívni. Biztos, hogy a nézők a történelmi helyzetben a leíráshoz vannak szokva. De azt gondolom erről: a konvenciókat el kell engedni, és a gondolkodásnak kell teret adni, hogy összekössünk dolgokat, jelenségeket. A gondolkodást mint közös gondolkodást is említem.

Gyakran eldönthetetlen a Napszálltában: mi jó és mi rossz. A pillanatnyi érzésünkre hagyatkozhatunk, hogy éppen mit vált ki belőlünk, amit látni lehet. Vagy a saját tapasztalatunkra, ha van ilyen, ami erre a helyzetre is vonatkoztatható.

Megbízom a nézőben, hogy ezt az utazást ne akkor fejezze be, amikor lefut a stáblista, hanem próbáljon hallgatni a saját érezéseire.

Az én nézői benyomásom az volt, hogy önt talán mégiscsak az foglalkoztathatja: mi épülhet valaminek a romjain, és lehet-e részes az építésben az, aki annak a valaminek az elpusztításában részt vett. Az én válaszom a bizonytalan „nem”. De úgy képzeltem, ön biztosan az egyértelmű „nem”-et választja. Gondol-e a hősére úgy is, hogy valaha kikerül a háborús futóárokból, vagy velünk együtt elbúcsúzik tőle ön is ott és akkor, ahol mi.

A huszadik század születéséről is szól ez a film. Hogyan jutottunk ide. És az is kérdés: egy adott helyzetben mennyire vagyunk érzékenyek rá, hogy a felszín alatt milyen erők mozognak. A jövőnk: nagy kérdőjel, ahogyan a múltunk is, hogy mi történt pontosan akkor. A kettő összekapcsolódik. Nem lehet szerintem elválasztani egymástól. A feltett kérdésre azért is nehéz válaszolni, mert szét kell választani a morális elvárásokat a valóságban elinduló folyamatoktól. Mi ezt a huszadik századot éltük meg, de azt nem vesszük észre, hogy micsoda civilizáció romjai között lépkedünk.

Van válasza rá, hogy mit kellene tennünk, ha észrevesszük: mit veszítünk el?

A filmkészítő feladata nem feltétlenül az, hogy megválaszolja ezt a kérdést. Inkább az, hogy megkérdőjelezzen bizonyosságokat, átadjon egy érzést.

Azt mondta, amikor elkészült a Napszálltával, hogy bátor film született. Szeretném, ha elmondaná: hogyan érti ezt.

Bátorság kell hozzá, hogy ilyen filmet csináljon valaki. Nekem az a dolgom, hogy próbáljak új utakat találni, hogy a nézőt megpróbáljam elvinni egy utazásra. Egyre nehezebb bátornak maradni. A mai, modern filmkészítési rendszerben egyre nagyobb a standardizáció, és egyre nagyobb a kísértés, hogy a járt utakat használjuk.

Az új filmje első kritikáiban jelent meg az a szempont: milyen jó, hogy nem ment el Hollywoodba, hanem járja tovább a saját útját, mert így újabb jelentős mű születhetett.

Hollywoodban válság van, ezt érezni. Érezhető a tendencia, hogy nincs szükség rendezőre, elég egy vágó és egy producer, akik összeállítanak egy kliséket használó filmet abból, amit valahol valaki felvett. Pedig van rá igény, hogy új nézőpontokat vigyünk a filmekbe.

Bujdos Attila


Jakab Juli: Remélem, hogy sok olyan néző lesz, aki megnézi kétszer-háromszor, és közelebb hatol sok kérdéshez - mert valóban nagyon sok rétege van ennek a filmnek
Miskolc - Nagy formátum. Szűk fókusz. A képben lüktető világ. A Napszállta bátorsága. Interjú: Jakab Julival, a Napszállta című film főszereplőjvel. Nagyon mély, emberi igény, hogy találjunk valakit, aki olyan mint mi, akivel biztonságban lehetünk. Aki vigyáz ránk, és akire vigyázhatunk. Ezt mond...

Avasi filmes beszélgetések
Miskolc - A miskolci filmfesztivál filmes szakembereivel is beszélgethettek az érdeklődők az Avasi Kvaterkán. Akinek péntek délután egy kis kvaterkázásra támadt kedve és szívesen beszélgetett a Jameson CineFest Filmfesztivál kapcsán filmes szakemberekkel, nem kellett Miskolc belvárosától messzire...