Nem játszik a DVTK a Kubikban

Akt.:
Mintegy két és fél év után kiderült: nem lesznek NB I-es diósgyőri mérkőzések a Csokonai úti pályán
Mintegy két és fél év után kiderült: nem lesznek NB I-es diósgyőri mérkőzések a Csokonai úti pályán - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc, Cigánd, Kazincbarcika, Mezőkövesd – Csak kisebb létesítmény valósul meg, hiába volt ígéret az ideiglenes otthonra.

Az Észak-Magyarország információi szerint kedden délelőtt tartja első ülését a Magyar Labdarúgó Szövetség Elsőfokú Licencadó Bizottsága, amelyen döntés születik a beadott licenckérelmek megadásáról vagy elutasításáról (ebben az esetben hiánypótlásra szólítják fel a licenckérelmezőt). A labdarúgó szervezeteknek már márciusban be kellett nyújtaniuk a licenckérelmüket arra az osztályra, amelybe nevezni fognak a 2017/2018-as szezonra, vagy ahová vélhetően bejutnak, de az NB I-es kluboknak azt is meg kellett jelölniük, hogy kérnek-e nemzetközi licencet. Az elmúlt hetekben már volt két hiánypótlási határidő, ám annak, akinek még most sem lesz rendben az anyaga, annak sem kell izgulnia, hiszen lesz még egy harmadik hiánypótlási határidő, mielőtt a most eljáró testület második alkalommal is összeül – mindez május 8-án, vagy 9-én várható. Amelyik szervezet ekkor sem kap licencet, az még fellebbezhet, a Fellebbviteli Licencadó Bizottság ezekben az ügyekben május 22. és 30. között hoz majd határozatot.

Debrecen a hazai

Megyénk két élvonalbeli klubja közül a Diósgyőri VTK – miként a korábbiakban, úgy – ezúttal is UEFA és NB I-es licencet kért. A DVTK beadott anyagában Debrecent jelölte meg hazai pályának a következő szezonra azok után, hogy a mezőkövesdi stadion használatáról egyelőre nem sikerült megegyezniük a dél-borsodiakkal. Persze, lehetőség van módosításra menet közben, amit az arra illetékes helyre kell bejelenteni. Egyébként az új, 14 798 fő befogadására alkalmas DVTK stadion átadását 2018 februárra-márciusra tervezik, azonban 2014 ősze óta az volt az ígéret, elképzelés, hogy az MVSC-pálya lehet a piros-fehérek ideiglenes otthona. A Csokonai úti sporttelep felújításával kapcsolatos terveket viszont időközben, idén januárban „átszabták”, így biztossá vált, hogy a Diósgyőr nem fog a Kubikban élvonalbeli meccseket vívni. A projektre rendelkezésre álló 900 millió forintból az ottani épületegyüttesen végeznek el komolyabb munkálatokat, az előzetesen tervezett elemeket is átviszik az Andrássy útról az vasutas létesítménybe, csak éppen a zöld-fehérek otthona nem az NB I-es kritériumoknak fog megfelelni (többek között 4500–5000 fő befogadóképességgel), hanem csupán az NB III-asoknak (a lelátók nagyjából 2500–2600 nézőt fogadnak majd be). A Mezőkövesd Zsóry FC szintén nemzetközi és NB I-es licenckérelmet adott be.

Újvárosban a KBSC

Az NB II-ben jelenleg kieső, 19. helyen álló Cigánd SE-nél másodosztályú licencért folyamodtak, miként az NB III Keleti csoportját vezető Kazincbarcikai SC-nél. Utóbbiaknak azonban jelenleg nincs olyan létesítményük, amely megfelelne az NB II-es feltételeknek (sem jelenlegi centerpályájuk, sem az úgynevezett „fenti” pálya nem alkalmas a második vonalra), ezért megegyezés született a klub, illetve a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával, Gál Csabával, hogy feljutás esetén a KBSC ott vívná NB II-es összecsapásait addig, amíg valamelyik létesítménye, vagy az átépítés alatt lévő putnoki stadion nem lesz megfelelő. A többi, jelenlegi megyei NB III-as klub közül a tiszaújvárosiak ugyanerre az osztályra kértek licencet, akárcsak a Putnok és a tállyaiak. A DVTK továbbra is versenyezteti tartalék együttesét az NB III-ban (bíznak abban, hogy ki is vívják a bennmaradást), és vélhetően az Edzőközpontban fogják játszani a mérkőzéseiket, ugyanis addigra egy pályát alkalmassá tesznek a harmadosztályra.

A megyei I. osztályban, hat fordulóval a befejezés előtt az első helyen a Mád FC áll (60 pont), a másodikon a Mojito-Lemon BTE Felsőzsolca (55 pont), a harmadikon pedig az Edelényi FC (51 pont). A múlt héten MLSZ infrastruktúra igazgatóság részéről volt pályabejárás az említett helyeken, így ebből arra lehet következtetni, hogy ez a három egyesület adott be licenckérelmet a harmadik vonalra.

Megyei I.–NB III: osztályozó lesz

Az idei szezon végén ismét osztályozót rendeznek a megyei I-es bajnokok részére, amelyen (alapesetben) a 19 aranyérmes, plusz a Budapest bajnokság győztese mérkőzik meg a 10 feljutó helyért. Viszont: a még futó pontvadászat végén az első helyen záró egyesületeknek nyilatkozniuk kell majd arról, hogy vállalják-e az osztályozón való részvételt, viszont ennek a részvételnek alapfeltétele lesz az NB III-as licenc megléte (az eljárás ugyanis addigra, júniusra már lezárul).

ÉM-MI, KT



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s