„Nem hittem el, hogy nincs megfelelő módszer a sikeres oktatáshoz”

Akt.:
Kovácsné dr. Nagy Emese a díjátadó gálán a Művészetek Palotájában 2016. december 2-án
Kovácsné dr. Nagy Emese a díjátadó gálán a Művészetek Palotájában 2016. december 2-án - © MTI Fotó: Kovács Tamás
Miskolc – Prima Primissima díjas lett a napokban a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola. Interjú: Kovácsné dr. Nagy Emesével, a Prima Primissima díjas Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatójával.

Az iskola igazgatója, Kovácsné dr. Nagy Emese 16 éve megtalálta azt a módszert, amivel sikeresen lehet együtt oktatni a különböző családi háttérrel rendelkező gyerekeket. Azóta azon fáradozik, hogy a Komplex Instrukciós Programot minél több iskola alkalmazza, és a tanárképzésbe is bekerüljön a módszer.

Az alulteljesítők között is rengeteg a tehetséges gyerek.” Kovácsné dr. nagy Emese

Nem először kap elismerést az iskola és ön sem. A Prima Primissima Díj hol áll az eddigi kitüntetések között?

Kovácsné dr. Nagy Emese: Az iskolát ért elismerések között mindenképpen az első helyen. Nekem ugyan van egy lovagkeresztem, de úgy gondolom, hogy a Prima Primissima annál több. Ezt egy csapat kapta. Igazából soha nem mérlegelem, hogy én vagy az iskola kapja-e a kitüntetést, hanem azt gondolom, hogy az én munkám benne van a Prima Primissima Díjban. Az oktatás területén ebből évente egyet osztanak ki, lovagkeresztből azonban sokat. Úgyhogy a Prima Primissimát rangosabb elismerésnek tartom.

Mit mondott a döntőbizottság, a jelöltek közül miért a hejőkeresztúri iskola kapja a díjat?

Kovácsné dr. Nagy Emese: Az országos jelölésnek az előfeltétele a tavalyi megyei Prima Díj elnyerése volt. Azt nem tudom, hogy a megyei díjra ki jelölte az iskolát. Az összes megyei győztes közül kategóriánként hárman kerültek az országos Primissima-jelöltek közé. De hogy a bizottság milyen szempontok alapján választotta ki a győztest, azt nem tudom.

Amikor kiosztják a díjakat, általában elhangzik egy kis méltatás. Itt nem volt ilyen?

Kovácsné dr. Nagy Emese: A díj átvételekor az ember olyan zavarban van, hogy a méltatásra nem is tud figyelni. Arra emlékszem, hogy az iskoláról általában ismert információk hangzottak el. Amikor az előttünk lévő kategóriák győzteseit méltatták, akkor oda is súgtam a kollégámnak, hogy tőlünk ilyen adatokat nem kértek, tehát biztos, hogy nem mi kapjuk meg a díjat. Úgy tűnik, hogy utánanéztek az iskolában folyó munkának, sőt azt is gondolom, hogy a díj odaítélésének ez volt az alapja.

Mikor volt az a pillanat, amikor azt mondta, nem jó a hagyományos oktatási-nevelési módszer, valami más kell?

Kovácsné dr. Nagy Emese: Az 1990-es évek végén egyértelművé vált, hogy egyre nő a roma lakosság aránya, és egyre több roma gyerek érkezik az iskolákba. 1998 áttörés volt, éreztem, hogy megoldást kell találni ezeknek a gyerekeknek a felzárkóztatására. Akkor igazgatóhelyettes voltam, elmentem a témában meghirdetett konferenciákra, előadásokra. Tájékozódtam és közben magamat építettem fokozatosan és tudatosan. 2000-ben lettem igazgató, és akkor határoztam el, hogy a céljaimat meg akarom valósítani. Tehát ez egy folyamat volt, nem egy pillanat.

Mitől működik a Komplex Instrukciós Program, és milyen problémákat lehet a segítségével megoldani?

Kovácsné dr. Nagy Emese: A program sokkal bonyolultabb, mint amit kívülről látunk. Mert kívülről azt látjuk, hogy a gyerekek az oly divatos csoportmunkában dolgoznak. Emögött azonban mély összefüggéseket kell meglátni, elsősorban azt, hogy a tanulók között rangsor alakul ki az osztálytermen belül. Azok a gyerekek, akik jól teljesítenek – lehet, hogy azért, mert a képességeik jók, lehet, hogy azért, mert a szülők segítik, külön­órákra járatják őket –, nos ők meg tudják mutatni azt, amiben erősek. Ez nem azt jelenti, hogy azok, akik nem jeleskednek, azok butábbak lennének, hanem azt, hogy ezeknek a gyerekeknek nagy valószínűséggel nem érdekes az az oktatás, az a tananyag, az a módszer, amit az iskola kínál a számukra. És ezek a lemaradt gyerekek engedik, hogy a „jók” helyettük dolgozzanak. Engedik, hogy a jók jelentkezzenek, ők mondják meg a választ. A lemaradtak sokszor feladják, úgy gondolva, hogy ők úgysem tudják olyan szakszerűen és jól megfogalmazni a válaszokat, mint ahogy a kiemelkedő társaik. Nem is, hiszen nem beszélnek, így nem lesznek a szókincsükben benne a kívánt kifejezések. És így nyílik szét lassan az olló a két csoport között. De számomra a kérdés az, hogy az órai munkából kimaradtakat, a lemaradtakat, az érdeklődésüket elvesztetteket, az alulmotiváltakat hogyan lehet úgy megerősíteni és helyzetbe hozni, hogy közben azok, akik jól teljesítenek, továbbra is magas szinten tegyék azt. Egyértelmű, hogy az alulteljesítők között is rengeteg a tehetséges gyerek, csak nem az iskola szempontjából preferált írás, olvasás és számolás tekintetében. A KIP egy nagyon okosan felépített módszer, amelynek egyik célja az, hogy a feladatokon keresztül megváltoztassuk a gyerekek egymáshoz való viszonyát, kapcsolatát. Ha ezt pozitív irányba mozdítjuk, akkor a lemaradt gyerekek szárnyalni fognak.

Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy jó ez a módszer, és hogy jó arra, amire elkezdték használni?

Kovácsné dr. Nagy Emese: Úgy tartják, hogy egy módszer akkor jó, ha mérni lehet. A KIP-nél azt nagyon nehéz mérni, hogy a módszer bevezetésekor, 16 évvel ezelőtt nem tudtunk rendesen órát tartani, mert olyan rendetlenek voltak a gyerekek, hogy már annak is örültünk, ha túléltük azt. Ezt nem lehet mérni, már csak azért sem, mert most már az új módszerrel tanítunk, és ahogy a gyerekek első osztályosként belépnek az iskolába, ehhez idomulnak. Tanítási órákon jól viselkednek, nagyon hatékonyak az órák. Léteznek azért különböző mérések. Ilyen az országos kompetenciamérés. A mi iskolánknak a KIP bevezetése előtt 20 százalékkal kevesebb volt a teljesítménye az országos átlagnál. Mára az országos átlagot elértük. Az érték stagnál, hiszen újabb és újabb nehéz körülmények között élő gyerekek jönnek be, akik pedig már jól teljesítenek, kikerülnek az iskolából. Lehet mérni az igazolatlan hiányzások számát is. A mi iskolánkban nincs igazolatlan hiányzás. Ha nincs igazolatlan hiányzás, akkor nincs bukás. Ha nincs bukás, akkor nincs évismétlés. Tehát ez a három tényező összefügg. És nemcsak nálunk, hanem a KIP-hálózat mind a 60 iskolájában hasonló a tapasztalat. A szociometriai mérések is fontosak. Mielőtt elkezdtük alkalmazni a módszert, a gyerekek egymáshoz való viszonyára a gyenge kapcsolat volt a jellemző. Nem figyeltek egymásra, nem akartak együtt dolgozni, klikkeket hoztak létre. A közösség nem volt harmonikus és demokratikus. A KIP alkalmazása után fél évvel a gyerekek egymáshoz való viszonya megváltozott. Amikor az iskolánkba hospitáló nevelők jönnek, azon csodálkoznak, hogy a különböző családokból érkező gyerekek együtt akarnak és tudnak dolgozni. Ez nagyon fontos eredmény, hiszen pár évtized múlva minden második gyerek a mai hátrányos helyzetű családokból kikerül majd ki, a társadalom rendkívül színes lesz, és a munkahelyen ennek a nagyon heterogén embercsoportnak kell együtt, csapatban dolgoznia.

Mi a tapasztalat. A mai magyar pedagógustársadalom mennyire fogékony, mennyire szeretné az új módszereket befogadni, illetve alkalmazni?

Kovácsné dr. Nagy Emese: Összességében azt gondolom, hogy nincs egyetlen pedagógus sem, aki ne gondolná úgy, hogy ő mindent megtesz a gyerekek sikere érdekében, nagyon sokat dolgozik, és ennél többet már nem tud tenni. A probléma abból adódik, hogy mindezt nem a gyerekekhez igazítva teszi. Ő saját magához igazítja a tanári tevékenységét. Szereti a tantárgyát, és ő abban a tantárgyban lubickolva azt akarja, hogy a gyerekek is szeressék azt. Igen ám, csakhogy a gyerekeket a puszta tananyag módszerbeli váltás nélkül nem érdekli. Állítom, hogy nagyon sok olyan pedagógus van, akinek a tanítási módszere 10–20 év alatt semmit sem változott. És minél magasabb fokra megyünk az oktatásban, ez annál inkább jellemző. Ezen csak teljes módszerbeli és attitűdváltással lehetne javítani, ami nagyon nehezen megy.

Milyen akadályokba ütköznek?

Kovácsné dr. Nagy Emese: Mondok egy példát. Nemrég voltunk egy iskolában, ahol 600 gyerek tanul. Az iskola igazgatója azt mondta, hogy nekik azért nincs szükségük egy újabb módszerre, mert van elég tanítványuk. De mi köze a gyerekek létszámának az új módszer alkalmazásához? Persze hogy nincs problémája. Azért nincs, mert abban a kisvárosban az az egyedüli iskola, messze földön nincsenek nagyobb városok. Egyeduralmukban megengedhetik maguknak, hogy ne változtassanak, hiszen minden gyerek abba az iskolába tud csak beiratkozni, senkit nem visznek el máshová. Az már más kérdés, hogy az iskolának van három tagiskolája, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak. Ők nemigen juthatnak be a központi iskolába. Ez valahogy így megy az egész országban. Ezt csak azért meséltem el, mert a történet igen jól példázza, hogy az iskolák általában csak akkor váltanak, ha nagy bajban vannak. Akkor sem feltétlenül, de akkor talán megfogalmazódik bennük a változtatás gondolata.

Ön nem a gyerekeket szidta, hogy milyen rosszak és buták, hanem megoldást keresett. Miért?

Kovácsné dr. Nagy Emese: 2000-ben azt kérdeztem magamtól: adjam fel a tanítást, keressek egy új állást azért, mert nem érzem magam sikeresnek tanárként? Azt gondoltam, nem igaz az, hogy nem lehet megoldást találni. A tanári asztalnál a bemutatott fizikai kísérleteim nem hagytak nyomot a gyerekekben, a teljesítményükkel összességében nem voltam elégedett, így aztán azon gondolkodtam, hogyan lehet megfordítani ezt az egész folyamatot úgy, hogy én is kellemesen érezzem magam. Mert nagy valószínűséggel én akkor érzem majd magam kellemesen, ha a gyerekek is élvezni fogják az óráimat. Elkezdtem a különféle reform és alternatív módszereket tanulmányozni. A KIP maradt a győztes. Ez egy nagyon okosan felépített módszer, és ez az, ami a pedagógus számára nagyon bevállalható a tanítási órán. Az órának meghatározott keretet ad, mind a tanulónak, mind a tanárnak rendkívül kiszámíthatóvá válik a tanítási óra. Az már más kérdés, hogy természetesen a pedagógus tölti meg az órát innovatív feladatokkal. A módszer nem tankönyvfüggő, ugyanakkor a Nemzeti alaptantervet és a tanmenetet rendkívül jól követi. A kezdetekkor a két hónapnyi próbálgatás után egyértelművé vált, hogy az osztályok munkájában változások következnek be. Egyre inkább beleástam magam a szakirodalomba, és egyre jobban láttam, hogy lépésről lépésre hogyan kell építkezni a siker érdekében. Három év kellett ahhoz, hogy a módszer a mai formáját elérje, ennyi év után éreztem, hogy megnyertük a csatát. Mindebben persze az a tulajdonságom is segített, hogy nem adom fel, nem hátrálok meg. Úgy gondoltam, hogy az lehetetlen, hogy az oktatás sikertelen legyen.

Hegyi Erika


Névjegy

Kovácsné dr. Nagy Emese

  • Végzettségek: agrármérnök, mérnöktanár, angol szakos tanár, közoktatás-vezető
  • Foglalkozások: pedagógus, iskolaigazgató, egyetemi docens a Miskolci Egyetemen, 23 éve dolgozik a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában, ahol negyedik ciklusát kezdi igazgatóként
  • Jelentősebb elismerések, kitüntetések: Vörösmarty-érem Pro Educanda Iuventute-díj, a megye Pedagógiai Díja, az MTA Mentor Díja, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, a Miskolci Egyetem Pro Universitate Díja, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prima Díj és Prima Primissima Díj az általa vezetett iskolának

Videó: Diákokra költik a 15 milliót Hejőkeresztúron

Videó: Diákokra költik a 15 milliót Hejőkeresztúron

Hejőkeresztúr – A diákokra költik majd a díjjal járó 15 millió forintot, ezt mondta az RTL Híradónknak a hejőkeresztúri iskola igazgatója, miután pénteken Príma Primissima díjasok lettek.

 

 

Prima Primissima díjas a hejőkeresztúri iskola

Prima Primissima díjas a hejőkeresztúri iskola

Budapest, Hejőkeresztúr – Eddig csak álmodott lehetőségeket nyit meg a díj az iskolának.

 

 

 

Átadták a 2016-os Prima Primissima Díjakat

Átadták a 2016-os Prima Primissima Díjakat

Budapest – Tíz kategóriában 14. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten.








hirdet�s