Nem engedtünk a 48-ból

Akt.:
Sajtónapot tartottuk a miskolci Szinvaparkban, ahol kollégáink képeit is kiállították
Sajtónapot tartottuk a miskolci Szinvaparkban, ahol kollégáink képeit is kiállították - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Sajtónapot tartottuk a miskolci Szinvaparkban, ahol kollégáink képeit is kiállították.

A márciusi ifjak egyik legfontosabb követelése a szabad sajtó megteremtése és a cenzúra eltörlése volt, éppen ezért ilyenkor felidézzük a forradalom és a szabadságharc legfontosabb vívmányait és megünnepeljük a szabad sajtó napját is. Most mindezt nem zárt körű céges rendezvényen, hanem egy teátrális eseményen tettük, kiléptünk a nyilvánosság elé és együtt ünnepeltünk olvasóinkkal a forgalmas bevásárlóközpontban, ahol Uri Mariann, az Észak-Magyarország című napilap megbízott főszerkesztője köszöntötte a sokaságot.

sajtonap_unnepseg_06

Idén lapunk fotóriportereinek Ádám Jánosnak, Bujdos Tibornak, Kozma Istvánnak és Vajda Jánosnak a képeiből kiállítás is nyílt, melyet Demeter Ervin, a kormányhivatal vezetője ajánlott a nagyközönség figyelmébe. Szerkesztőségünk számára fontosak 1848-as eszmék, ezt szimbolizálja a 48 képből álló galéria is a miskolci Szinvaparkban.

Az Észak lokálpatrióta újság

– A képek ott vannak csak meg kell őket örökíteni- idézte a világhírű magyar fotóst, Robert Capa-t Demeter Ervin a kiállítás megnyitón, aki rögtön párhuzamot vont a fotóriporter és az újságíró tevékenysége között, mikor felelevenítette az ismert mondást, mely szerint a téma az utcán hever.

sajtonap_unnepseg_15

A kormányhivatal vezetője azt is kiemelte, hogy a fotóriporterek munkája legalább olyan fontos, mint az újságíróé, mivel az emberek zöme vizuális alkat, így óriási felelősség hárul a kép készítőjére is, hogy mit mutat meg a valóságból.

sajtonap_unnepseg_08

– Az Észak-Magyarország igazi lokálpatrióta újság, ennek a lapnak számomra ez volt az egyik legfőbb értéke korábban és napjainkban is, ezért vagyok állandó olvasója, mióta Miskolcra szólított a hivatásom – hangsúlyozta Demeter Ervin, aki szerint március 15. leginkább a nemzeti összetartozásról szól.

Vándorkiállítás is lesz

Uri Mariann, lapunk főszerkesztője azt is kiemelte a fotókiállítással kapcsolatban, hogy a Szinvapark látogatói után elképzelhető, hogy a megyei kórház területén lévő Csillagpont Intézménybe is színt visznek a nagyszerű képekkel és várhatóan vándorkiállítás formájában megyénk összes városában megtekinthetik majd olvasóink és minden érdeklődő.

De nem csak a fotósoknak gratulálhattunk, hanem Horváth Imrének is, akit a szerkesztők számos szakmai szempont alapján egybehangzóan választottak az év újságírójává.

ÉM


Sokoldalú húzóember az Év Újságírója, Horváth Imre
Miskolc - Lehúzott ugyan húsz évet a médiában, de nem fásult be, ugyanolyan csillogó szemmel veti rá magát az izgalmas témákra, mint a kezdetek kezdetén. Március 15-e a szabad sajtó ünnepe is, melyről minden évben megemlékezik az Észak-Magyarország és a Borsod Online csapata. Ezen a napon hozzuk ...