Nem engedjük csatatérré változtatni az Avast! – Dr. Kriza Ákos polgármester közleménye

Akt.:
Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere
Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – A Jobbik, az MSZP és a DK politikai játszótérnek nézik az Avast. Egyesek élő közvetítés közben költöznek be a lakótelepre, mások pedig dühödten felvonulást szerveznek, csak hogy feledtessék riasztó belső ellentéteiket. A szélsőséges erőknek az Avas csak eszköz a saját politikai céljaikhoz. A problémát azonban mi azután is kezelni fogjuk, hogy véget érnek a vonulgatások és levonulnak a szélsőségek az Avasról. – Dr. Kriza Ákos polgármester közleménye.

Az Avason élők egyszerűen rendre és biztonságra vágynak. Mi 2010 óta ezen dolgozunk. Megerősítettük a közterület-felügyeletet, a rendőrséget éves szinten 65 millióval támogatjuk. Szeptembertől ennek köszönhetően több rendőr és közterület-felügyelő járőrpáros vigyázza a rendet a városban. Rendszeresek a hatósági ellenőrzések.

A javulás kézzelfogható: eddig 48 lakásból költöztek ki azok, akik képtelenek a beilleszkedésre. Az ország legnagyobb szabású közmunkaprogramjának segítségével szakítottunk a segélyosztogatás szemléletével.

Mindezek után – a nyugalmat akaró miskolciak óriási többségének nevében – felelős magatartásra szólítok mindenkit! Nem engedjük, hogy az Avas csatatérré változzon! Ennek érdekében többször egyeztettem a miskolci rendőrkapitánnyal és mindazokkal, akik feladatot teljesítenek a tüntetés napján. Az október 17-ei szélsőséges demonstrációk kapcsán minden miskolcinak tudnia kell, hogy az Önkormányzat és a rendőrség a rend pártján áll. A rendőrség fenntartja a rendet!

A problémát, természetesen nekünk kell majd megoldanunk a miskolciakkal, az avasiakkal közösen. És biztosíthatok mindenkit: meg is fogjuk oldani!

– Dr. Kriza Ákos polgármester –


Tüntetések október 17-én Miskolcon: merre és mikor vonulnak a pártok?

Miskolc – Szerdán már kora reggel, fél 9-kor megkezdődnek a demonstrációk Miskolcon. A Demokratikus Koalíció (DK) kezdi, ők a Csabai kapuban útzárra kértek engedélyt. Egészen délután 3 óráig lesznek ott, majd az Ifjúság utcán felmennek az Avasra, a Fényi Gyula térre. Várhatóan 4 órára érnek oda, ahol a párt országgyűlési képviselői mondanak majd beszédet.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s