Nem emelkednek a kollégiumi díjak

Se a tanárok óraszámának, se a csoportlétszámok emelését nem tervezi a szaktárca – közölte Arató Gergely a Független Hírügynökséggel a közoktatási törvény terveztt módosításai kapcsán. A szaktárca államtitkára hangsúlyozta: megalapozatlan az a híresztelés, hogy a szaktárca bármilyen változtatást fontolgatna a kollégiumi szállásdíjakkal illetve a hétvégi szolgáltatásokkal kapcsolatban.

Az elképzelések közül az államtitkár főként a sajátos nevelési igényű gyermekeket érintő javaslatot emelte ki. Pontosítani kell, hogy melyik diák tanulhat a többiekkel, és kinek van szüksége speciális nevelésre – mondta. Ehhez külön segítségre van szükség ugyanis, amit az iskolán belül, a nevelési tanácsadó tudna megoldani. A változtatások nyomán várhatóan csökken a sajátos nevelési igányű gyermekek köre; az utánuk járó, normatív finanszírozás felszabadulásával több pénzt lehet fordítani ezeknek a nevelési tanácsadók a feljesztésére – mondta Arató. Az államtitkár szerint a modernizáció már idén elkezdődhet, és ebben az évben összesen 300 millió forint jut rá a költségvetésből.

A közoktatási törvény módosításával szigorítanák a művészeti iskolák minőségi besorolását, illetve rendeznék azoknak az intézményeknek a helyzetét is, amelyek jelenleg egy általános iskola részeként működnek. A tervek szerint a szakképzésben is bevezetik a felsőoktatásban már bevált pályakövetési rendszert, vagyis ezentúl a szakiskolák, illetve a középiskolák fenntartói, illetve az oda járó diákok és szüleik számára is világos lesz, milyenek az végzősök elhelyezkedési esélyei a munkaerőpiacon – mondta Arató Gergely.








hirdet�s