Nem először támadott a kutya

Nem először támadott a kutya
Kiskunlacháza – Nem először támadta meg a család kutyája azt a kiskunlacházi asszonyt, akit vasárnap halálra marcangolt egy rottweiler.

Az 55 éves nő fia a Blikknek elmondta, hogy az állat tavaly egyszer letépte anyjáról a kabátot, amikor rákiabált, de egyébként szófogadó, békés jószág volt eddig.

A lap úgy tudja, vasárnap az asszony elesett férjét akarta felsegíteni, amikor a kutya rátámadt.

A lapnak nyilatkozó volt rendőrségi kutyakiképző szerint nem lehet eredményesen védekezni a kutyatámadások ellen, ha eluralkodik az eben a ragadozóösztön. Azt mondja: ha mozdulatlanná merevedünk, azzal nem állítható meg a támadó kutya, legfeljebb csökkenthető harciassága.

Az idős nőt már nem lehetett megmenteni

A rottweiler-németjuhász keverék vasárnap támadta az idős hölgyet, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még a helyszínen újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították, 2 órán át küzdöttek életéért, de már nem tudtak segíteni. Testén 40-50 mély harapásnyom volt.

A kutyatámadásban megsérült az egyik segíteni szándékozó férfi is: Urbán Mihálynak a karját harapta meg a megvadult állat.

A statisztikák nem túl biztatóak 

A kutyatámadásoknak mintegy felében a megvadult állat valamelyik családtagot támadja meg, és sajnos az áldozat többnyire 10 éven aluli gyermek. A statisztikák szerint naponta 13 eb harap meg valakit. Hazánkban 8 millió kutya él, amiből legalább félmillió kóbor.

A kutyák száma stagnál, ám egyre több a támadás: egyes becslések szerint háromszor annyi a támadás, mint 20 évvel ezelőtt. Az elmúlt 10 esztendőben 25 embert martak halálra kutyák.

A rottweilerről
Megnyúlt teste rendkívül erőteljes, izmos, mellkasa széles, háta egyenes, hasa felhúzott. Feje erős, magasan túzott üle lelóg. Közepesen hosszú, durva szőre fekete, melyben barna jegyek találhatók. A rottweilernek nincsenek északi ősei. Amikor a római légiók visszavonultak Észak-Európából otthagyták a kutyáikat, és ezek az erős kutyák hasznossá váltak. A középkorban Rottweil városában kezdték ezeket a kutyákat helybéli juhászkutyákkal keresztezni. Így jött létre az úgynevezett rottweili mészáros kutya, melyeket vágómarhák terelésére használtak. Rossz hírével ellentétben, mely szerint agresszív állat, a rottweiler tökéletesen megbízható kutya. A rottweiler nem ideges természetű, de nem szereti, ha idegenek akarják simogatni. Tökéletes fegyelemre kell nevelni és a legszigorúbban kell tartani. Kiképzéskor sose alkalmazzunk erőszakot! A rottweilerek nagyon szeretik, ha beszélnek hozzájuk, mert megérzik a gazdájuk és köztük létrejövő közelséget. Nem szabad láncon tartani, mivel minden esetben agresszív viselkedést vált ki.
Marmagassága: kan 63-69cm, szuka 58-63.5cm
Tömege: 40-50kg








hirdet�s