Nem egyeztek meg a pártok a 2006-os államháztartási adatok valódiságáról

A költségvetési bizottság keddi rendkívüli ülésén sem jutottak egyezségre a Fidesz és az MSZP képviselõi a 2006-os államháztartási adatok valódiságáról és közzétételérõl.

Az MSZP szerint csak fideszes kampányfogás az ellenzéki párt feljelentése az ügyben és nem történt adathamisítás, a Fidesz szerint ugyanakkor bebizonyosodott, hogy az MSZP-kormány meghamisította az adatokat és ezzel megtévesztette az embereket közvetlenül a 2006-os választások alatt.

Az ügy elõzménye, hogy a Fõvárosi Ítélõtábla két héttel ezelõtt jogerõs ítéletében kimondta: közérdekû adatnak minõsülnek a magyar gazdasági folyamatokat bemutató adatok már akkor is, amikor azokat még nem küldték el az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Ecostatnak. Egy magyar újságíró tett ugyanis feljelentést, mert szerinte törvénytelen volt, hogy 2006-ban nem hozták nyilvánosságra a választások elõtt a magyar gazdaság adatait tartalmazó jelentést, hanem csak miután az Ecostatnak elküldték, vagyis április közepén, a két választási forduló között.

A keddi bizottsági ülésen Katona Tamás a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára megismételte a tárca álláspontját, miszerint a bírósági döntés nem arról szól, hogy történt-e adathamisítás, hanem a nyilvánosságra hozatal idõpontjáról szól.

Kovács Tibor (MSZP) hangsúlyozta: a keddi ülés csak egy fideszes kampányfogás, ahogyan az is, hogy az ellenzéki párt büntetõfeljelentést tett az ügyben közérdekû adattal való visszaélés gyanúja miatt. A szocialista képviselõ emlékeztetett rá, hogy 2006-ban és azóta is a képviselõk minden hónapban részletes tájékoztatót kaptak írásban a PM-tõl, ami tartalmazta a kérdéses adatokat, és amelyek a tárca honlapján is elérhetõk, tehát az adatok igenis nyilvánosak voltak.

Varga Mihály a bizottság fideszes elnöke ezzel szemben hangsúlyozta: továbbra is kérdés, hogy kiket terhel a büntetõjogi felelõsség az adatok meghamisítása és eltitkolása miatt, mivel ezzel eltitkolták az ország valódi helyzetét a választások elõtt. Az ellenzéki politikus szerint a 2006-ban nyilvánosságra hozott jelentés nem a valós adatokat tartalmazta, konkrétumokat ugyanakkor nem említett.








hirdet�s