Nem dudálnak, de demonstrálnak

Debrecen – Az ország 18 települése mellett a cívisvárosban is rendeznek autós felvonulást.

Előreláthatólag több mint 70 gépjármű indul csütörtökön délután, 15 órától a Főnix rendezvénycsarnok parkolójából egy, szinte az egész várost átszelő felvonulásra. A négy szakszervezet összefogásával rendezendő autós demonstráció célja elsősorban a munkavállalókat, valamint a társadalom egyes rétegeit érintő megszorítások elleni kampányolás – mondta Tóth Dezső, az MSZOSZ Hajdú–Bihar megyei képviseletének vezetője a szerdai sajtótájékoztatón.

A belváros utcáit is érintő tiltakozás a rendőrséggel együttműködve zajlik, s csak olyan igazságtalanságokra kívánják felhívni a figyelmet, mint a bérminimumok egyoldalú kormányzati megállapítása vagy az érdekegyeztetés háttérbe szorítása. Azonban mindezt békés körülmények között, s minden hatályos törvény betartásával kívánják elérni – hangzott el az MSZOSZ székházában tartott rendezvényen.

Arra kérdésre, hogy ez a forgalmat akadályozó esemény nem okoz-e ellenszenvet, illetve problémát a lakosság körében Róth László, az Autonóm Szakszervezet megyei koordinátora úgy válaszolt: – Ez a demonstráció nem az emberek ellen, hanem az emberek érdekében történik.

HBN-TOB 








hirdet�s