Nem csökkentették Kádár Tamás büntetését

Nem csökkentették Kádár Tamás büntetését
A csütörtöki tárgyalás után is maradt a diósgyőri védő négymeccses kupaeltiltása.

A május 25-i, Újpest elleni Magyar Kupa döntőn a kiállítás sorsára jutott a DVTK védője, Kádár Tamás. A bekk a meccs hosszabbításában, a 95. percben kapta meg a második sárga lapját, azok után, hogy a játékvezető szerint az egyik esetnél kézzel ért a labdába – viszont a televíziós lassításból egyértelműen kiderült, hogy a játékszer Kádár Tamás vállát érte. Az MLSZ fegyelmi bizottsága négy kupameccsre eltiltotta a futballistát, egyrészt ezért, másrészt azért, mert a játékvezető személyét súlyosan sértő kifejezést használt. A játékos – jogi képviselője útján – tárgyalást kért az ügyben, amit csütörtökön tartottak meg.

Javasolja a fellebbezést

Az ülésen a jogi képviselő, dr. Dányi Szilárd ügyvéd volt jelen, aki videó és fotóanyaggal felkészülve érkezett a tárgyalásra: ezek azt bizonyították, hogy Kádár Tamás kiállítása nem volt jogos, a játékvezető hibázott, amikor felmutatta a védőnek a második sárga lapot. Az pedig, hogy a futballista nem éppen a legszalonképesebben kommentálta az esetet, már mindennek a folyománya volt.– Elmondtam az érveinket, azokat alá is támasztottam a fenn sorolt bizonyítékokkal, ám a fegyelmi bizottság ennek ellenére azt a döntést hozta, hogy hatályában fenntartja Kádár Tamás négy meccsre szóló eltiltását – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak dr. Dányi Szilárd. – Indoklásukban úgy fogalmaztak: abban, hogy a kiállítás jogos volt-e, vagy sem, nem foglaltak állást, pusztán magát a kiállítást, mint tényt vették alapul, márpedig egy piros lap után, alap esetben, egy találkozót ki kell hagynia az érintett labdarúgónak. A további három összecsapást a sértő szavak miatt kapta Kádár Tamás, és ha a kettőt összeadjuk, akkor jön ki a négy mérkőzés.

Az Észak-Magyarország azon kérdésére, hogy lesz-e fellebbezés az ügyben, dr. Dányi Szilárd ezt válaszolta:

– Én mindenképpen azt fogom javasolni a klubnak és magának a játékosnak is, hogy fellebbezzük meg a döntést.

ÉM-MI


Videó: Íme a kiállítás előtti eset (4.07-től):


Kádár Tamás: 4 meccses eltiltás!

A labdarúgó Magyar Kupa döntőjében tévesen kiállított diósgyőri védőt nagyon elmeszelték. tovább »

MK-döntő: Nem kezezés volt, hanem váll

Kádár Tamás a kiállítása előtt nem kezezett, nem kellett volna leküldeni a pályáról a diósgyőri védőt. tovább »









hirdetés








hirdet�s