Nem csak „szöveg” a karrier, tennének is érte

Akt.:
Állásbörzén a múlt ősszel a Debreceni Egyetemen. A karriertervezés nagyon fontos része a hallgatók életének
Állásbörzén a múlt ősszel a Debreceni Egyetemen. A karriertervezés nagyon fontos része a hallgatók életének - © Fotó: Matey István
Debrecen – Az Y generáció tagjainak jellemzői az ambíció, a kreativitás és a folyamatos tanulás igénye.

Karrier és önértékelés. Milyen karrierre vágynak a leendő munkavállalók, s mit gondolnak saját képességeikről? A tehetségmenedzsment egyik, talán legizgalmasabb területe: a hallgató bizonyos kompetenciák alapján megítéli, hogy véleménye szerint milyen egy tehetséges munkavállaló, majd elvégez egy önértékelést is.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete kíváncsi volt a válaszokra, s kutatásokat folytat a karon tanuló hallgatók körében a tehetség- és karriermenedzsment területén.

– Ennek lekérdezéséhez Renzulli tehetségmodelljének elemeit alkalmaztuk, így a magas szintű teljesítmény jellemzői, a tehetség kritériumai ez alapján álltak össze – osztotta meg velünk dr. Gergely Éva adjunktus, a kutatás irányítója. A tehetség három komponensét vizsgálták részletesen: az átlag feletti képességet, a feladat-elkötelezettséget és a kreativitást.

A kutatás eredménye: a kimagasló teljesítményhez szükséges háttértényezők A kutatás eredménye: a kimagasló teljesítményhez szükséges háttértényezők ©

– A mintába került hallgatók a legnagyobb jelentőséget a jó beszédkészségnek, lényeglátásnak, problémafelismerésnek, eredeti gondolkodásnak, kitartásnak és belső motivációnak tulajdonították. Szinte mindegyik tényező esetén saját képességeiket alulértékelték az elvárthoz képest; bár tudják, mely tényezők megléte fontos a kiemelkedő teljesítmény eléréséhez, még fejlődniük szükséges. Tehát a hallgatói önértékelések alacsonyabb átlagértékűek, a legnagyobb eltérés az önbizalom esetében tapasztalható. Tipikusan arról a korosztályról van szó, akik esetében kulcsfontosságú a helyes önértékelés kialakítása, ami által kialakulhat az egészséges önbizalom is. Az önbizalom meglétét a hallgatók az egyik legfontosabb tényezőnek jelölték, viszont az önjellemzés folyamán ez az egyik gyengeségük. E kompetenciák fejlesztése egyrészről a hallgatók saját felelőssége, másrészről az egyetemi képzésben bizonyos tréningek tematikusan e kompetenciák fejlesztését szolgálják – emelte ki a szakember.

Mi a karrier?

„Írd le az első három gondolatodat! Mit jelent számodra a karrier?” – kérdezték továbbá a hallgatóktól. Az összes beérkezett fogalom 25 százaléka a biztonsággal kapcsolatos (anyagi, munka, jövő), a következő leggyakoribb elem a siker, illetve a pénz s a gazdagság gondolatköre.

– A karrierrel kapcsolatban sokszor előkerültek az elismerés és megbecsülés fogalmak (10 százalék), s igen kedvező eredmény, hogy a megjelölt, karrierrel kapcsolatban előugró szavak 8 százaléka magában foglalja a fejlődés igényét, ami a karrier fogalmi megközelítésének egy újabb iránya. Többen úgy vélekedtek, hogy a karrier örömöt, boldogságot, élvezetes munkát jelent, és lehetőséget nyújt az életcélok, álmok megvalósulásához. Mindezek velejárója a sok munka, melynek következtében kevés idő jut a magánéletre. Sokak számára a karrier egyet jelent a küzdelemmel, kitartással, próbatétellel, illetve többen összekötötték a hatalom, presztízs és tisztelet fogalmával. Előkerült párszor, hogy a karrier nagyfokú felelősségvállalással és önállósággal párosul. Néhány esetben jelentek meg csak az olyan gondolatok, mint például a kreativitás, a szakértelem és a stressz. A karrier árnyoldalait is összegyűjtöttük, hiszen többször is megjelent az egyedüllét, a család hiánya, a kevés szabadidő, a stressz, a kevés magánélet és a rohanás. A munka és a magánélet összeegyeztetése a jövőben jelentős teher lehet – emlékeztetett Gergely Éva.

Meg kell tudni fogalmazni…

A szakember kiemelte, a karriertervezés nagyon fontos része a hallgatók életének, hiszen abban az életszakaszban járnak, amikor meg kell tudni fogalmazni, mit is szeretnének elérni – a karrierjük tekintetében – a munkájukban. Döntést kell hozniuk épp egy olyan élethelyzetben, amikor értékrendjük, énképük, helyes önismeretük alakulóban van, kezd megszilárdulni.

A biztonság, stabilitás, szervezeti azonosság kapta a legmagasabb átlagpontszámot, ez azt jelenti, hogy képesek lennének erősen azonosulni a vállalattal, és a hosszú távú foglalkoztatási viszonyt, a rendszeres fizetést és a ranglétrán való szerény előrejutás nyújtotta biztonságot keresik. Másodlagos a funkcionális kompetencia: akik ebben horgonyoznak le, az motiválja őket a legjobban, hogy nagy tudásuk legyen, és nagyon eredményes munkát végezzenek valamely szakterületen. Az önfelfogásuk attól függ, mennyire képesek sikert elérni és elismertséget szerezni szakterületükön – derül ki a kutatásból.

Túlzó igényekkel jönnek?

A felmérésnek kissé ellentmondanak a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó HSA Kft. tapasztalatai – osztotta meg a Naplóval Vitos Albert szakmai vezető.

– Mi azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok felülértékelik magukat, és sokszor akkor lepődnek meg, amikor szembesülnek a feladat komolyságával és a próbatételek nehézségével. Azzal egyetértek, hogy az anyagi biztonság fontos számukra, ez tényként jelentkezik is, bérben viszont nagyon nagy igényekkel jönnek állásinterjúra, ami ugyancsak nem az alulértékelésre utal. A mi szempontunkból az alábbi kompetenciák a leginkább fontosak: jó kommunikációs készség, választékos szókincs, talpraesettség, őszinteség, lojalitás, kitartás, önbizalom – az egészséges határokon belül. Fontos, hogy jó, megbízható személyiség legyen, a hiányzó szakmai gyakorlatot vagy egy adott szakterületen való elmélyedést mi megtanítjuk számukra – mondta a szakember.

Egyre fontosabb nekik a fejlődés

A fiatalok számára egyre lényegesebb a megpályázott munkakör jellemzőin kívül, hogy hosszú távon milyen szakmai fejlődés áll előttük a cégen belül. Míg korábban karrieren sokan egy elérhető pozíciót és státuszt értettek, ma egyre jellemzőbb, hogy ez az adott szakterületen megszerezhető tudást, tanulási és fejlődési lehetőséget jelenti. Egyes szakterületek esetén (például mérnökök, informatikusok) már a szakmai szinten tartásnál is kritikus a folyamatos tanulás, ezért fontos a fiatalok számára, milyen technológiával, szoftverekkel, folyamatokkal lehet találkozni a munkájukban – mondta el tapasztalatait kérdésünkre Nagy Levente, a National Instruments Hungary HR menedzsere.

HBN–BB








hirdet�s