Nem csak a sebességmérésről és a baleseti helyszínelésről szól a közlekedésrendészet

Pitkó László
Pitkó László - © Fotók: Ádám János
Miskolc – Megyénkbeli lett az év közlekedésrendészeti rendőre Magyarországon. Interjú: Pitkó Lászlóval, az év közlekedésrendészeti rendőrével.

Szent György a rendőrség védőszentje, így Szent György napján adják át hagyományosan az elismeréseket is a testületnél.

Az idei, budapesti ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter adta át az országos kitüntetéseket és elismeréseket. Kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül közlekedésrendészeti kategóriában „Az év rendőre” elismerésben részesült ­Pitkó László alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Közlekedésrendészeti ­Osztály osztályvezetője.

Az alezredessel az elismerés kapcsán beszélgettünk. Mind mondja, ezzel a díjjal folyamatot, sok év munkáját ismerték el.

Mit is takar tulajdonképpen a közlekedésrendészet?

A közlekedésrendészet szerteágazó, mindenki csak a közúti közlekedésre asszociál, de valójában a közút, vasút, légi és még a csővezetékes is hozzánk tartozik, amelyen áruszállítás zajlik. A hivatalos megfogalmazás szerint minden, ahol személy vagy teherszállítás történik, ahogy például a libegők is szakhatóság területén a rendőrséghez, azon belül is a közlekedésrendészethez tartoznak. A mindennapi ellenőrzések, helyszínelések mellett szakhatósági feladatokat látunk el, forgalmi helyzeteket, rendeket kell felülbírálni, javaslatokat adunk, mi az amin változtatni szükséges annak érdekében, hogy a közlekedés biztonságosabb legyen. A baleseti elemzés a mindennapi munkánk része. De az oktatásban, felvilágosításban is szerepet vállalunk.

Iskolai keretek között oktatnak?

Az óvodákban, iskolákban már ott vagyunk, hogy a felnövekvő nemzedékben változást tudjunk elérni, de sajnos otthon sokszor mást látnak, így nem könnyű. Ha apa megissza a felest, úgy ül az autóba, és a rendőrség intézkedés alá vonja, akkor a rendőr lesz a csúnya bácsi, aki apát „bántotta”, valójában őt mentettük meg, de nem egyszerű a gyereknek ezt elmagyarázni. De ez a feladat is ránk vár, pedagógiai érzékre is szükségünk van, kicsit pedagógusok is vagyunk, hiszen az embereknek el kell magyarázni, mit hibáztak, hogyan lehet a hasonlót elkerülni. Némi pszichológiai ismeretekre is szükség van, ahogy sok minden másra is.

Hogyan alakult a karrierje és jutott el a megyei osztályvezetői pozícióig?

1987. december 1-én szereltem fel a rendőrséghez, közrendvédelmi járőrként kezdtem Sátoraljaújhelyen. 1990-ben kerültem át a közlekedésrendészethez, egy akkori parancsnoki döntés eredményeként. Bár én akkor körzeti megbízottként szerettem volna tovább dolgozni, de az akkori parancsnok látott bennem fantáziát, hogy a közlekedésrendészeten dolgozzak. Két helyszínen volt velem „öreg” helyszínelő, aztán már önállóan dolgoztam. 1991-ben a megyei főkapitányságon átszervezés történt, így bekerültem a megyei közlekedésrendészet égisze alá és a sátoraljaújhelyi alosztályon dolgoztam, mint baleseti helyszínelő, akkor négy rendőrkapitányságnak a területén. 1992-ben újabb átszervezés következett és én a sárospataki kapitányságra kértem magam közlekedési vizsgálónak, mert úgy gondoltam, hogy vizsgálni is tudok, mellette pedig főiskolai tanulmányokat kezdtem a Rendőrtiszti Főiskola közlekedésrendészeti szakán. Sárospatakon korábban nem volt közlekedésrendészeti osztály, vagy alosztály, tehát ott egy új csapatot kellett felépíteni. Az odakerülő baleseti helyszínelők vagy kezdő rendőrök voltak, vagy más szervezeti elemtől kerültek oda, így meg kellett őket tanítani arra, hogy mi is az a közlekedésrendészet. Emellett a Bodrog teljes szakaszán végeztem a vízi rendészeti ellenőrzéseket is. 1999. május 31-ig dolgoztam Sárospatakon, ekkor visszamentem Sátoraljaújhelyre vizsgálónak és akkor már megbíztak a közlekedésrendészeti osztály vezetésével is 2000. január 1-től. 2012-ben a főkapitány úrtól és főkapitány-helyettes úrtól kaptam egy felkérést, hogy a megyei közlekedésrendészeti osztály vezetését vállaljam el. Úgy döntöttem, hogy a szakmaiság és a szakmai hozzáértésnek kell dominálni, ezért elvállaltam.

pitko-laszlo-01-aj_650

Nagy váltás volt?

Nem kis feladat, én naponta hatvan kilométert utazom a munkahelyemre, korán indulok, későn érek haza. De nem az volt nekem a kihívás, hogy megyei közlekedési osztályvezető legyek, hanem az, hogy a megyében lévő közlekedésrendészeti tevékenységet olyan személy irányítsa, aki a területen már eltöltött néhány évet. Úgy gondolom, hogy az elmúlt hat év alatt tudtam változtatni sok mindenen közösen a kollégákkal, főkapitány úrral, főkapitányvezető-helyettes úrral megvalósítva. Az országos szakmai irányítás részéről az elmúlt években elismeréseket kapunk. Nagyon sok újítás történik nálunk, illetve megpróbáltuk a megyére vonatkozóan egységesíteni a szemléletmódot, hogy mindenhol ugyanazok a szemléletek, mechanizmusok működjenek. Persze mindenhol megvannak a sajátosságok, de az alapokban a szemlélet egy, és egységes. Az elvárások ugyanazok mindenkivel szemben, természetesen hozzáigazítva a területeknek a sajátosságaihoz. A cél az, hogy a megyében minél kevesebb személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történjen, minél kevesebben haljanak meg az utakon és ehhez minden nap meg kell újulnunk. Ehhez hozzátartozik, hogy ne felejtse az ember el azt, hogy honnan indult. Az embereim ezért néha kicsit bajban vannak, én el szoktam mondani, hogy nem az egyik irodából ültem át a másik irodába, és ha kell most is kimegyek bárhová, megtudom mutatni, hogyan kell helyszínelni és hogyan kell vizsgálni. A kiemelt, halálos közlekedési baleseteknél rendszeresen jelen vagyok, ellenőrzöm, irányítom a tevékenységet, szemlebizottság vezetőjeként ott vagyok, illetve nagyobb volumenű eseteknél a koordinációs tiszti feladatokat is én látom el. Ez a munka egy kihívás és tíz kapitányság közlekedésrendészeti szakmai munkáját is figyelemmel kell kísérni és irányítani. A napi munkában egyedül kevés lennék, minden kolléga hozzáteszi a sajátját, más osztályoktól is, és így érjük el, hogy a megyében megfelelő közlekedésbiztonságot tudunk szavatolni, hogy ebben az évben jelentősen csökkent a halálos közlekedési balesetek száma, az ittas vezetők által okozott balesetek száma, miközben nagyobb lett a felderítés.

Egyre többet hallani arról, hogy romlik a közlekedési kultúra, önnek mi a tapasztalata?

Mivel magam is elég sokat autózom, minden nap van rálátásom és elmondható, hogy hagy kívánnivalót maga után a magyar közlekedési kultúra. Azt látom, hogy a közlekedési szabályokat igyekeznek felrúgni, az egészséges egymás iránti tolerancia, a segítségnyújtás nincs meg. Mindenki siet, rohan, hamarabb akar a céljához elérni. Amikor szabálysértést, szabályszegést követnek el és a felelősségre vonás következik, akkor a legritkább esetben ismerik el, hogy hibáztak. Baleseteknél sincsenek az emberek teljesen tisztában vele, mi lenne a teendő, hogyan kellene eljárni. Hiányzik az, hogy a hibákért a felelősséget elvállalják. Nekünk az a dolgunk, hogy a szabályok betartása mellett megértessük az emberekkel, hogy értük vagyunk, még akkor is, ha szankciókat alkalmazunk. A szabályokat be kell tartatni, ehhez felkészült kollégákra van szükség, sok időt fordítunk pont ezért a képzésekre. Amiben semmiképpen sem tudunk toleránsak lenni az az engedély nélküli vezetés, az ittas vezetés, a bódult állapotban való vezetés, hiszen itt emberi életekről van szó. Tavaly három közlekedési balesetben nyolcan vesztették életüket a bódult állapotban járművet vezetők miatt. Nem lehet tolerancia, mert potenciálisan gyilkosoknak számítanak a közúton, így mindenféle eszközökkel próbáljuk kiszűrni őket.

pitko-laszlo-02-aj_650

Lehet a rossz tendencián fordítani, mondjuk az említett iskolai, óvodai felvilágosítással?

Az iskolákban, sőt az óvodákban is lehet eredményt elérni. Számtalan visszajelzés jött szülőktől is, amikor a gyerek figyelmeztette őket, hogy ne induljanak el, amíg nincs bekapcsolva a biztonsági öv, vagy szóvá tette, hogy ne induljanak el, mert nincs beültetve, rögzítve a gyermekülésben, mert a „rendőr bácsi” elmondta, hogy úgy nem szabad. Mi szívesen vállalkozunk akár szülői értekezletre is elmenni, ahol a szülőkkel beszélgetünk arról, hogy miért fontos a gyerekek felvilágosítása, mire kell figyelni a közlekedés során. A felnövekvő nemzedéket lehet formálni, de ez hosszú és fáradságos munka.

Ahogy mondta egy folyamat elismerése is ez a díj, milyen visszajelzés ez a munkája kapcsán?

Valóban ez egy ­hosszú rendőri pályafutás elismerése, de ki kell emelni, hogy az elmúlt harminc évben igyekeztem olyan kollégákat magam köré gyűjteni, akik az én munkámat, elképzeléseimet segítették, miközben az ő véleményüket is figyelembe vettem a döntéseknél. Fontos, hogy megfelelő személyekkel, állománnyal tudjon dolgozni az ember. Ehhez a munkához elengedhetetlen a családi segítség, támogatás, ami sok lemondással is jár. Ez a díj egy további lökést adott ahhoz, hogy a munkámat hasonló intenzitással tudjam folytatni.

Horváth Imre