Nem biztos, hogy téves az ítélet

Mór – Az RTL Klub Híradójának birtokába jutott bírósági elemzés szerint elhamarkodott téves ítéletről beszélni a móri bankrablás kapcsán.

A dokumentum kimondja, hogy az ügyben bekövetkezett fordulat ellenére Hajdú László és Kaiser Ede is ott lehetett a bankrablásnál. Közben az egyik új gyanúsított felesége azt mondta, hogy a férjét a veszprémi postásgyilkossággal is gyanúsított társa zsarolással vette rá a rablásra.

A férfi, aki elismerte, hogy ott volt a móri vérengzésnél, azt állítja, hogy a nyolc embert nem ő ölte meg. Felesége nyilatkozott az RTL Klub Híradójának. Azt mondja, hogy férje csak kényszerből vett részt a rablásban. Állítja, hogy társa zsarolta, ezért ment vele Mórra.

Ám abból, hogy a nemrég elfogott két tatabányai férfi ott volt Móron, az RTL Klub birtokába jutott bírósági elemzés szerint nem következik, hogy a mészárlásért tévesen ítélték tényleges életfogytiglanra Kaiser Edét.

A legfelsőbb bíróság elnöke arra utalt, hogy Hajdú Lászlót titkosszolgálati eszközökkel figyelték, miközben zárkatársának elismerte a gyilkosságot. Kaiser és Hajdú nem tett vallomást és nem vállalta a hazugságvizsgálatot. Kaisert pedig négy tanú is felismerte. A bírósági elemzés készítői szerint ezek a tények arra utalnak, hogy korai téves bírói ítéletről beszélni.

A jogerős ítéletet tanulmányozzák, és egybevetik azokkal a sajtóhírekkel, amielyeket olvashattak. Számos ellentmondásra kell a nyomozásnak választ adnia – mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Kaiser ügyvédje múlt héten nyújtotta be perújítási kérelmét, mert szerinte védence nem volt ott Móron.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke egy friss felmérésre hivatkozva azt mondta, hogy az emberek több mint 70 százaléka továbbra is bízik a bíróságokban.

A móri nyomozással kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Irodánál hétfőn senki sem kívánt nyilatkozni.








hirdet�s