„Nem bírtam tovább a hideg házat” – A hajléktalanokat gondozó központban jártunk Miskolcon

Az olvasnivaló „társaságában” jobban telik az idő
Az olvasnivaló „társaságában” jobban telik az idő - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Edit egy fűtetlen kis házban élt eddig, Zoltán pedig lépcsőházak pincéjében.

– Lyukóban laktam egy kis házban, de ki kellett jönnöm onnan. Nem is maradtam volna tovább, mert fűtés nem volt, és olyan hideg lett, hogy azt már nem bírtam tovább – meséli az 58 éves Váradi Edit, aki tulajdonképpen hajléktalanná vált. A nagy hidegben nem maradt más lehetősége, mint a gondozó központ melege és népkonyhája.

Éjszaka mínusz 12, éjjel mínusz 5. Megérkezett az igazi tél, aminek következtében megteltek a hajléktalanszállók. Hétfőn a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központjába látogattunk el, ahol megismerkedtünk egy-két szomorú sorsú emberrel. Megtudtuk, a nagy hideg miatt bárkit befogadnak, és a fedél nélkül élő emberek napi 24 órát tölthetnek az intézményben, ahol napi háromszori étkezést is kapnak.

melegedo-04-aj

Pénz nélkül

Edit folytatja történetét. Hangjában nincs se szomorúság, se indulat, se reménykedés. Beletörődve összegzi eddigi életét:

– Nekem jó itt. Nem volt bennem semmi félelem, amikor bejöttem. Délelőtt tévét nézünk, beszélgetünk. Bár én nemigen beszélgetek, legfeljebb csak a barátnőmmel, mert nem vagyok rájuk kíváncsi. Délben ebédelni megyünk. Jól elvagyunk – sorolja.

Kérdezzük, mi lenne vele, ha nem lenne ez a lehetőség.

– Az utcán lennék. Milyen az utcán? Rossz – jellemzi egy szóval a hajléktalan létet.
Ezt azért tudja, mert bizony volt olyan időszak az életében, amikor még egy kis ház sem nyújtott számára védelmet.

– Akkor persze jobb idő volt, nem ilyen hideg, mint most. Egyik ismerősömtől a másikig jártam, de mindenhol csak egy-két napig fogadtak be. Pénz nélkül? – a kérdést magyarázatnak szánja.

Megtudjuk: a bajok akkor kezdődtek, amikor 10 évvel ezelőtt meghaltak a szülei. Mivel Edit nem dolgozott, nem tudta fizetni a rezsit, így a ház elúszott. Ráadásul két éve eltörte a lábát, ami azóta is fáj, úgyhogy fizikai munkát nem tud vállalni, legfeljebb ülő munkát. De az is gond, hogy csak 4 általánosa van.

– Gyerekkoromban kimaradtam az iskolából. Mondták a szüleim, hogy tanuljak, de én nem hallgattam rájuk. Dolgoztam azért, 24 évig egy műszerész üzemben voltam takarító. Férjem soha nem volt, gyerekem nincs, teljesen egyedül vagyok. Nekem most nem jár semmilyen ellátás, de már bejelentkeztem a munkaügyi központba, egy év múlva lesz szociális segélyem – mondja Edit, ezt már kicsit reményteljesebben teszi hozzá.

melegedo-01-aj

Nem bírta tovább

Egy fiatalemberrel is megismerkedünk, Balogh Zoltánnal, aki mindössze 20 éves, és őt is a hideg hozta be a szállóra. Neki ez az intézmény a megváltást jelenti, mert mint mondja, az eddigi élete pokol volt.

– Nem bírtam tovább az állandó családi veszekedéseket, kikerültem az utcára. Bérházak lépcsőházában húztam meg magam. Egyik házról a másikra jártam. Ha észrevettek, kizavartak, még akkor is, ha odakint hideg volt vagy esett az eső. A házak pincéjében bujkáltam. Nem volt meleg ott sem, de azért kellemesebb volt, mint odakint. Két évig éltem így – mondja megtörten. Derűsebben teszi hozzá:

– Itt jó. Itt rend van és tisztaság. Lehet fürödni, kaptam tiszta ruhát is, éhezni sem kell. Amikor az utcán éltem, koszos göncökben jártam.

Már intézik nekem a munkát a városgazdánál, utcát fogok seperni. Kapok majd havi 52 ezer forintot. Az már elég jó lesz. Még jobb lenne, ha lenne szakmám. Itt van bent a nagymamám is, sokat beszélgetek vele. Ő is azt tanácsolja, tanuljak, dolgozzak, és ha lesz rendes fizetésem, akkor már együtt kimehetnénk egy lakásba. Később pedig lehetne családom is. Igazából erre vágyom. Saját lakásra, saját családra. De ez egyelőre nagyon távolinak tűnik. Nehéz ez, nagyon nehéz… – sóhajt nagyot.

melegedo-07-aj

A mínuszokban mindenkit befogadnak

A gondozó központ 80 fős éjjeli menedékhelyén a hétvégén 90-en voltak, az időszakos férőhelyek is 100 százalékos kihasználtsággal működnek, mondta el lapunknak Bodolai Péter, az intézmény szociális munkása. Hozzáteszi: a vörös kód kihirdetése óta semmilyen feltételt nem szabnak, mindenkit befogadnak, aki rászorul, hiszen az emberi élet védelme a legfontosabb.

– A hideg ellenére is élnek emberek az utcán. Épp most indultak el az utcai szociális munkásaink, hogy takarót és meleg teát vigyenek a kint élőknek. Teajárat is van Miskolcon, de azt nem mi üzemeltetjük. Nálunk a nap 24 órájában melegben lehetnek a hajléktalan emberek. Ez fontos, hiszen más intézményekben, áruházakban nem látják őket szívesen, ha csak melegedni akarnak. Reggelire péksüteményt tudunk nekik osztani, délben a népkonyhán étkezhetnek, vacsorára pedig csomagolt élelmiszert kapnak – sorolja a szociális munkás.

Felhívja a figyelmet: ha valaki bajba került embert lát az utcán a nagy hidegben, a Máltai Szeretetszolgálat diszpécserszolgálatának telefonszámát hívhatja: 46/530-268

– Hegyi Erika –