Helyi közélet

2013.11.12. 16:09

Közlemény - FIDESZ-KDNP: Hol az arcátlanság határa?

Miskolc - Reagálás az MSZP 2013. november 12-i sajtótájékoztatójára.

Miskolc - Reagálás az MSZP 2013. november 12-i sajtótájékoztatójára.A miskolci szocialistáknak, a tényekkel láthatóan nehezen birkózó keddi magyar hangja ezúttal Bartha György irodavezető, önkormányzati képviselő volt. Néhány hónapja a helyi MSZP-sek már minden egyes várospolitikai siker, új beruházás átadása előtt gyorsan sajtótájékoztatót hívnak össze és durcásan megpróbálják elvenni a miskolciak örömét.

A fehérről próbálják elmondani, hogy fekete.

Így tettek az MSZP-sek a Zöld nyíl villamosprojekt egy-egy nevezetes és sikeres fordulópontján, a selyemréti látványfürdő átadását megelőző időszakban, a Lillafüredi Függőkert avatásakor, a tapolcai, kedvező kormánydöntést követően, a DVTK stadion rekonstrukciójáról szóló hírek hallatán. Vagy akkor, amikor a jelenlegi városvezetés "Együtt a városért" címmel, kis füzetben idézte fel, jelentette meg az utóbbi időszaknak az "Élhető Miskolc" várospolitikai cél jegyében megvalósított létesítmény- fejlesztési sorozatát. De még hosszan lehetne folytatni a sort, az MSZP-s politikai durcáskodás már-már komikus pillanatait.

A legbotrányosabb azonban mégis az: milyen alapon merészel számon kérni bármilyen városfejlesztési célt is a miskolci MSZP? Az a párt, amelyik 2002 és 2010 között totális pénzügyi, finanszírozási zsákutcába juttatta városunkat! A miskolci MSZP-sek, élükön Káli Sándorral és Simon Gáborral, 2010 őszére pontosan tudták, tudhatták, hogy a fizetendő tőke és kamatterhek néhány éven belül Miskolc gazdaságát romba fogják dönteni és a fizetésképtelenség ilyen körülmények között elkerülhetetlen lesz. Mégis folytatták pénzügyi-gazdasági kataszrófapolitikájukat. Ezek után, vajon mennyire hiteles Bartha György, Simon Gábor és a többiek városfejlesztésekről szóló számonkérése?

Ilyenkor szokták mondani, hogy az arcátlanságnak nincs határa.

Orbán Viktor kormánya előbb Miskolc adósságának a 70 százalékát, mintegy 26 milliárd forintot, majd ezt követően a múlt héten a "maradék" tíz milliárd forintot is átvállalta. Ezek a kormányzati intézkedések és a három esztendős Kriza Ákos-féle, felelős pénzügyi - gazdasági konszolidációs politika húzott ki bennünket a gödör legaljáról, rántott vissza minket a szakadék széléről. Ez a valóság, erről szólnak a tények.

- Seresné Horváth Zsuzsanna, önkormányzati képviselő, FIDESZ-KDNP képviselőcsoport -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában