Nem bírt a Haladással a hajdúsági csapat

Akt.:
Nem bírt a Haladással a hajdúsági csapat
© Fotó: Matey István
Balmazújváros – A balmazújvárosiak korábban a Vidit és a Honvédot is meglepték vendégségben, ám a Halival nem bírtak.

Hosszú túrát teljesítettek a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő játékosai, hiszen szombaton Sopronban léptek pályára, ahol a Haladással mérték össze az erejüket Horváth Ferenc tanítványai. A két csapat közül a hajdúságiak várhatták jobb hangulatban az ütközetet, mivel az előző fordulóban a Diósgyőrt iskolajátékkal múlták felül. Ezzel szemben a Vas megyeiek legutóbbi két meccsüket elvesztették. A gyengébb eredmények mellett az is felkavarta az állóvizet a szombathelyieknél, hogy Halmosi Pétert kitették a keretből. Halmosi hiányában sem nélkülözte a rutint Mészöly Géza alakulata, elég csak a 41 éves Király Gábort megemlíteni, aki korábban 108 meccsen védte a magyar válogatott kapuját.

Szertefoszlott a remény

A szombati összecsapás elején nem láthattak komolyabb helyzetet a szurkolók. Az első félidő derekán Bouard Ramos tört be nagy lendülettel a tizenhatoson belülre, a hazai futballistának Sigér Dávid csak szabálytalanul tudta útját állni, Szabó Zsolt nem habozott, a büntetőpontra mutatott. A tizenegyesnél Horváth László és David Williams nézett farkasszemet egymással, az ausztrál csatár lába nem remegett meg. Érdekesség, hogy a légiós találatának köszönhetően megszakadt a szombathelyiek több mint 290 perce tartó góltalansági szériája. Miután hátrányba kerültek a vendégek, ritmust váltottak, és veszélyes akciókat vezettek, de Király eszén nem sikerült túljárniuk.

A második játékrészben Horváth Ferenc a támadójátékot segítő cseréket hajtott végre: Zsiga Ervint, valamint a diósgyőriek ellen duplázó Rácz Ferencet küldte a pályára. A változtatások ellenére a hetvenedik percben megduplázta előnyét a szombathelyi gárda, Medgyes Zoltán passza Williamset találta meg, a 29 éves futballista senkitől sem zavartatva vette be Horváth kapuját. Ezt követően eseménydús pillanatok következtek: előbb Vajda Sándor értékesítette az általa kiharcolt szabadrúgást, Király hiába vetődött, nem volt sansza a hárításra. A szépítésnek köszönhetően az újvárosiakat elkísérő szimpatizánsok elkezdtek bizakodni a pontszerzésben, ám Jagodics Márk másképp gondolta. A kispadról beszálló hátvéd Kiss Máté jobb oldalról elvégzett szögleténél fejjel köszönt be. A kegyelemdöfést Williams vihette volna be, de lövése a felsőlécen csattant.

A balmazújvárosiak hat mérkőzés után szenvedtek vereséget idegenbeli bajnokin, ebben az idényben a Videoton és a Honvéd otthonából is ponttal távoztak. Tamás Lászlóék a következő fordulóban a Puskás Akadémia otthonában vendégeskednek, a találkozó szombaton 18 órakor kezdődik.

HBN


Swietelsky Haladás-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 3-1 (1-0)

Sopron, 1162 néző, v.: Szabó Zs.

gólszerzők: Williams (24. – 11-esből, 70.), Jagodics (78.), illetve Vajda (76.)

sárga lap: Simon Á. (19.), Jagodics (76.), illetve Andric (14.)

Haladás: Király – Simon Á., S. Wils (Jagodics, 54.), Németh Mi., Bosnjak – Kiss B. (Tóth M., a szünetben), Mészáros K., Jancsó – Ramos, Medgyes (Grumic, 81.), Williams

Balmazújváros: Horváth L. – Póti, Tamás L., Rus, Uzoma – Vajda, Sigér, Haris – Arabuli (Belényesi, 80.), Kovács Á. (Zsiga, 58.), Andric (Rácz, 66.)


Mestermérleg:

Horváth Ferenc: Jó iramú mérkőzést játszottunk, amely nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. A Haladás gólja után ugyanis nem tudtuk a saját játékukat játszani, másfajta futballba kényszerültünk bele. Az az igazság, hogy nem ronthattunk az ellenfélnek, hiszen ez még csak az ötödik NB I-es meccsünk volt. A vereség ellenére nem vallottunk szégyent, nem játszottunk alárendelt szerepet.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s