Nem árulja a Juno szállót, hanem a felújítást tervezi a tulajdonos

Akt.:
Alapos felújításra szorul a Juno szálló
Alapos felújításra szorul a Juno szálló - © Fotó: Kozma István
Miskolc- A tervezés épp csak elkezdődött, de 2019-re már át is adná a szállót Feuerabend László.

A Juno szálló Miskolctapolcán legalább olyan fogalom, mint például az Avas szálló vagy az Aranycsillag a miskolci belvárosban. A dicső régmúlt része, de már évtizedek óta, elhagyatva, üresen áll. Most úgy tűnik, a Junóval lehet valami: a tulajdonosa, Feuerabend László lapunknak kedden azt nyilatkozta, áttervezés alatt áll az épület, ő maga szeretné hasznosítani.

Míg korábban a város emblematikus épülete volt a 14 emeletes szálloda – a 70-es, 80-as évek képeslapjain szinte mindig szerepelt a fotója a barlangfürdővel, a Palotaszállóval, a Diósgyőri várral együtt – addig ma kísértetjárta helynek számít. ­Hosszú évek óta üresen áll és befektetőre vár, néhány éve azt a hirdetést is megtaláltuk a neten, amelyben tulajdonosa árulja: 780 millió forintot kért az épületért. A szálloda sorsáról is fel-felröppen hír, most legutóbb például az, hogy vissza szeretnék bontani, és már az alacsonyabb épületet hasznosítani.

– Szó sincs ilyesmiről – mondta Feuerabend László, amikor ez utóbbi hírrel kerestük. Meg is jegyezte, nem érti, miért merül ez fel újra és újra. Kérdeztük, van-e már vevő az ingatlanra, de válaszából az derült ki, amit az előbb említettünk: neki magának vannak tervei az épülettel.

juno_szalloda_tapolca_01

Még a kezdetén

– A megvalósítás érdekében áll áttervezés alatt – erősítette meg és hozzáfűzte, még nagyon a kezdetén áll a dolog, így részleteket nemigen tud mondani. Annyit igen, hogy nemcsak felújítást, de bővítést is terveznek, míg korábban 108 szobával működött a szálloda, most 220-at szeretnének kialakítani.

– Üzletember vagyok, mindig azt csinálom, amiben fantáziát látok – válaszolta kérdésünkre, hogy miért most döntött így. Megjegyezte, úgy érzi, nemcsak Tapolcának van jövője, hanem az egész országnak. A gazdasági válság idején sem álltak le, hanem dolgoztak, akkor is több mint 150 millió forint adót fizetett ki cége az önkormányzatnak.

juno_szalloda_tapolca_05

Milliárdos nagyságrend

A beruházás tervezett költségéről sem beszélt, annyit mondott, hogy milliárdos nagyságrendről van szó, de nagyon az elején áll még a tervezés. Sok függ attól, magyarázta, hogy pontosan mivel töltik meg a 10 ezer négyzetméter összterületű ingatlant.

– Az épület szerkezetkész állapotban van – folytatta Feuerabend László. A ráfordított összeg nagysága többek között attól is függ, hogy hogyan tudják megoldani az ingatlan fűtését, a légkondicionálását, és pontosan milyen új létesítményeket valósítanak meg.

A tulajdonos még elmondta, az már biztos, hogy a szálló jellege ugyanaz marad, mint a korábbi évtizedekben volt, csak mutatósabb lesz. Külföldi turistákra számítanak, környezetbarát szálláshelyben gondolkodnak. Belső- és külső medencét mindenképpen szeretnének, kívül parkosítanának, és bővítenék a parkolót is. Az idei év az előkészületeké, ő úgy tervezi, hogy maga az építkezés 2019-ben indulhatna, szeretné, ha abban az évben már el is készülhetne a munkálatokkal.

juno_szalloda_tapolca_11

1974-ben nyílt meg, 2001-ben zárt be

A három csillagos Juno szálló egyébként 1974-ben nyitotta meg kapuit. Pleisz Antal tervei alapján épült, 200-250 vendéget tudott fogadni a szocializmus éveiben. Korábbi cikkekben azt írják róla, hogy kaszinó, diszkó, drinkbár, sőt, sztriptízbár is működött benne, illetve egy import cikkeket árusító bolt. Közelében teniszpályákat lehetett bérelni.

A rendszerváltás után a HungarHotels tulajdonába került. 2001-ben zárták be, ma Feuerabend László (ő azt mondta lapunknak, hogy úgy 14 éve) a tulajdonosa. 2016-ban azt nyilatkozta, már van befektető, de aztán nem történt semmi. A korábbi cikkek szerint 6 milliárd forintba is belekerülhet a felújítása.

– Hajdu Mariann –


Hotel Junó
Miskolc - Az Urbex Hungary csapata ellátogatott a 2000-es évek elején bezárt miskolctapolcai Juno Hotelbe. A szálloda nagyon régen üresen és elhagyatottan áll a híres üdülőhelyen. A szálloda 1974-ben épült, sok ember, köztük ismertek is megfordultak benne fénykorában. Valószínűleg gazdasági okok ...

A miskolci pusztulatot örökítették meg
Miskolc - Miskolci pusztulásra ítélt helyeket járt be, az Elhagyatott helyeken stábja. A Juno Hotelt például most megnézheti egy új szemszögből, főleg akkor érdemes, ha a bontásában érdekelt lenne...

juno-miskolc
Az egykori patinás szállodának gyakorlatilag már csak a falai vannak meg. Szabó Gergely újfent kamerával a kezében járta körbe Miskolc egyik szégyenfoltját. Ha egy Miskolcra látogató turista a ’70-es, ’80-as években képeslapot vásárolt, az Avasi Kilátó és a Diósgyőri vár fotói mellett biztos, hog...