Nem a zsebesek napja volt

A több százezres tömeget vonzó események során mindössze négy-öt zseblopásról, illetve három gépjármű-feltörésről szóló bejelentés érkezett a rendőrségre.

Komolyabb gond nélkül zajlott a virágkarnevál és az ahhoz kapcsolódó rendezvények biztosítása a hétvégén – mondta el érdeklődésünkre Kovács Gyula alezredes, a debreceni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője. A karneválon akadtak néhányan, akik rosszul lettek – mondta az alezredes –, s a mielőbbi segítségnyújtás érdekében a rendőrök abban segédkeztek, hogy utat nyiassanak a mentősöknek a sokadalomban.

Egy férfit a detoxikálóba szállítottak: neki nem a meleg, hanem a mértéktelen italozás ártott meg. Az ünneppel összefüggésben egyetlen embert állítottak elő a debreceni rendőrkapitányságon: az illető pontosan nem ismert okból a vasárnap hajnali utcabált követő nagytakarítás során rátámadt a szemétszedőkre a belvárosban.

A közlekedésben leginkább az okozott fennakadást, hogy szombaton délután a virágkocsik megtekintését követően rengetegen egyszerre indultak Hortobágyra, a hídi vásárba. Az “autófolyamot” természetesen már a Füredi úti lámpák megfogták és a kocsisor óhatatlanul hosszan feltorlódott. A rendet egyébként összesen 429 rendőr, polgárőr, és biztonsági ember vigyázta Debrecenben.

Ra.L.








hirdet�s