2011.06.30 20:15; Frissítve: 2011.06.30 20:15


Nem a lassulásban mérték az eredményt

Nem a lassulásban mérték az eredményt
Miskolc – Balázs Sándor: A megnyirbált szakszervezeti jogokért demonstráltunk, nem a kiváltságokért.

Sikeresnek nevezte a szerda reggel hét órától csütörtök reggelig tartó félpályás forgalomlassító akciót Balázs Sándor alezredes, a demonstrációt szervező Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) B.-A.-Z. megyei elnöke, legalábbis abból a szempontból mindenképpen az volt, hogy kiderült, a civil szakszervezetek szolidárisak velük.

„Hogy eredményes volt-e?

Nem nevezném annak, hiszen Szijjártó úr azt mondta, meg kell gondolni, helyes módja volt-e a vélemény-kifejezésnek, hogy akadályoztuk azokat az embereket, akik munkába akarnak jutni. Ebből az látszik, hogy a kormány még mindig azt akarja elhitetni a társadalommal, hogy itt néhány olyan emberről tiltakozásáról van szó, akik meg akarják őrizni a kiváltságaikat és nem akarnak dolgozni, holott mi a munkavállalói, szakszervezeti jogok megnyirbálására kívántuk felhívni a figyelmet.”, mondta Balázs Sándor.

Az alezredes elmondta még: azt tapasztalták, hogy az elhaladó autókban ülők döntő többsége tudja, hogy értük is kiállt az FRSZ, mert a legtöbben integettek, és kitartásra buzdították a demonstrálókat.
Balázs Sándortól úgy tudjuk, a megye négy helyszínén tartott forgalomlassításban több százan vettek részt, egy-egy helyen 40-50 ember – ki hosszabb, ki rövidebb ideig – és 8-25-30 kocsi volt jelen folyamatosan.

ÉM-SZP

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 21. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Időjárás-jelentés
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Helyreigazítás
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Tájékoztatjuk a kedves olvasókat, hogy a www.mti.hu oldalon 2012. [...] tovább »
Elveszettnek hitt és előkerült képek a Belvedere aukcióján
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Számos izgalmas tételt tartalmaz a Belvedere Galéria június 2-iki [...] tovább »
A Brent olajár csökkent, a forint gyengül a dollárhoz képest
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A nyersolaj ára csökkent, a forint gyengült a dollárhoz képest az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés