Nekrológ: Fata György 1953–2016

Akt.:
Nekrológ: Fata György 1953–2016
Nekrológ: Fata György 1953–2016
Miskolc – Kondor Béla díjas, Miskolc Város Építészeti Alkotói díjával kitüntetett formatervező iparművész.

„Szevasz Gyuri!” – „Szevasz Mészi!” – Rendszeresen így üdvözöltük egymást.

Múlt vasárnap, amikor beléptem hozzád, a 16-os kórterembe, nem jött válasz a „Szevasz Gyurira”, csak egy meglepődött tekintetet láttam. Nem számítottál rám. Aztán leültem az ágyad mellé a hófehér kórházi székre, és ott próbáltuk folytatni, ahol abbahagytuk. Szóval zrikáltuk egymást. Pontosabban most csak én téged, hogy tudniillik hoztam neked disznósajtot, meg lógyulait. A nővérke azt hitte, hogy megőrültem, majdnem kidobott. Persze, hogy nem volt igaz. Szemeddel jelezted, hogy menjek a fenébe, most inkább egy kis vizet kérnél. Köszönted, hogy bementem hozzád, még arra is volt erőd, hogy érdeklődj az egészségem iránt. Hát nem voltam ott valami jól, Gyuri. Most már tudom miért.

Többnyire ilyen volt a mi „huncut” kapcsolatunk. Nem fér bele háromezer karakterbe, ami veled, velünk megtörtént. Hogy ugyanabban a házban éltél a művésztelepen, ahol egykoron apám, nagyapám – ez is közelebb hozott minket egymáshoz. Hogy késői kapcsolat volt a mienk, érett fejjel ismertük meg egymást. Emlékszel, az elején még magázódtunk is! Hogy együtt csináltuk a Belgát, lassan két évtizede – Istenem, mennyit vitatkoztunk! Hogy megtanultam tőled, mi az érték és mi az értéktelen bóvli. Hogy ekkortól, ha szépet akartam, nem volt kérdés: felhívtalak vagy mentem hozzád a te kis szentélyedbe, mondtam, szevasz Gyuri, mondtad szevasz Mészi, és már kezdtük is. Rajzok, skiccek éjszakába nyúló viták…

Aztán az álmok egyszer csak valóra váltak: Lévay Villa, Öreg Miskolcz. És a nagy művek, művész kollégáiddal, a Passzázs, a Hősök tere, a Szinvaterasz, meg a többi, számtalan kedves alkotás, magánházak, szállodák, középületek.

Hogy tudtad a hideg vasat így megtölteni melegséggel?! Majd én megmondom! Úgy, hogy a robusztus, sokszor mogorva megjelenés meleg szívet, érzékeny művész lelket takart. Hidd el, Gyuri, ezt én tudom! A hangod is megváltozott, amikor a fiadról, Dáriuszról beszéltél. Örültem, ha néha eljöttetek együtt hozzám a Belgába ebédelni. Büszkén mutattad neki ezt az alkotásodat is. Különleges kapcsolatod volt, Maóval, hűséges kutyáddal. Átéreztem, hogy megviselt az elvesztése…

Végletekig visszahúzódó és szemérmes voltál. Ha megalkottál valamit, és eljött a megnyitóünnepség ideje – habár ígérted –, te többnyire nem jelentél meg, mondván, neked addig tartott az ünnep, amíg megcsinálhattad. Most már ünnepeljenek azok, akik használni fogják.

Másképp is szerettél alkotni. Imádtad a tanítást, a tanítványaidat, oktatni a jövő művész nemzedékét. Petra lányom is hozzád járt. Lehet, hogy nem tudtad, de rajongott érted.

Egyszer-egyszer ha vasárnap szemérmesen eljöttél hozzánk ebédelni, feleségemet, Ágit, kézcsókkal köszöntötted és „csinos kis tanárnőnek” szólítottad. Jólesett neki. Sajnos, kevesen tudták, hogy ilyen is vagy.

A kórházban mondtam neked, hogy vettem a Balatonnál egy lepukkant kis nádfedeles parasztházat, ahol Ágival a nyugdíjas éveinket szeretnénk majd eltölteni. Fény csillant a szemedben! Lelkesedtél, mondtad, ha meggyógyulsz, segítesz ötletekkel, ezzel-azzal, rendbe hozni, feldobni kicsit… Hát, most csúnyán átvertél, Gyuri!

Én sem tudtam betartani, amit a múlt héten ígértem, hogy viszem neked a kedvenc tárkonyos levesedet, vasárnap délben. Bocs, de az intenzívre nem lehetett ilyesmivel bemenni…

Messzire indultál, legyen nyugodt az utazásod!

Szevasz Gyuri!

– Mészáros László (Mészi), a Belga étterem és a Lévay Villa tulajdonosa –








hirdetés